Csengelét először 1423-ban említik Gengel Telkeként. Neve az erdős, bozótos hely jelentésű ‘csengelye’ kun szóból származik. A környékben számos ásatás történt, melyek közül említést érdemel a templomhalmi, a feketehalmi, a Jójárt-tanya melletti, valamint az M5-ös autópálya nyomvonalában történt feltárások.
Bár bronzkori megtelepedés nyomai is előkerültek a kelőpataki részen, a legfontosabb régészeti eredmény, hogy a Bogár-tanya melletti templomromnál egy kun előkelőség sírját tártak fel. A vezért felszerszámozott lovával együtt temették el, ez egyértelműen kun temetkezésre vallott. A sír kun voltát bizonyította a feltárt dudoros kengyel is, ami Oroszországban a 11-13. században létezett és a 13. században eltűnt. A feltárás során megtalálták az előkelőség vas sisakját, nyilát, nyílhegyeit és egy feltehetően mellvédként funkcionáló vaslemezt is.
Szintén izgalmas lelet a település árpád-kori falusi templomromjának feltárása a pusztában. A kisméretű kőtemplomot és temetőjét, 1241-ben a tatárok elfoglalták és felégették. Később az ide telepített kunok az újjáépített templom köré temetkeztek először pogány, majd felvett keresztény szokás szerint. A 16. században a templom a török pusztítás áldozatául esett, de romjai a 18. század végén még álltak
Cím: Csengele Petőfi u. 13.
Tel: +36 (62) 586-571
E-mail: [email protected]
Web: www.csengele.hu