11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeHírekFőhírekCseh Katalin - Facebook: Már Fidesz-barátabb a svéd közszolgálati tévé?

Cseh Katalin – Facebook: Már Fidesz-barátabb a svéd közszolgálati tévé?

Vagy Putyin kérését teljesítette Orbán?

„Számunkra, Magyarország és Európa számára a NATO-szövetség jelenti a garanciát, a biztonságot Putyinnal és más agresszorokkal szemben. De ehhez egységet kell mutatnunk. Orbán Viktor ezzel játszott másfél éven keresztül, miközben pár száz kilométerre tőlünk már háború dúl.

Érthetetlen, miért húzta a magyar kormány egy évig és hét hónapig Svédország NATO-tagságának jóváhagyását. Volt, hogy a svéd közszolgálati tévé egy rövidfilmjét sérelmezték (ami nyilván a katonai szövetségünkkel egyenlő fontosságú ügy), volt, hogy a frakció megosztottságát próbálták elhitetni az ügyben, és egyéb mondvacsnált kifogásokat emeltek, de mindvégig nem volt világos, mi is a konkrét problémájuk – vagy mit akarnak elérni. Főleg, hogy saját maguknak is ellentmondva, megvárták, hogy Törökország is megelőzzön minket, és utolsók maradjunk a sorban.

Így aztán nem tudjuk, mi változott, amikor több mint másfél év után hirtelen jóváhagyták a csatlakozási kérelmet. A Gripenek? Orbán megpróbálta kizsarolni a korrupció miatt befagyasztott EU-s pénzeket, majd feladta? Már Fidesz-barátabb a svéd közszolgálati tévé? Vagy Putyin kérését teljesítette Orbán, ami mára tarthatatlanná vált? Természetesen a svéd NATO-csatlakozás jóváhagyása pozitív fejlemény, de ezt másfél éve kellett volna megtenni. Mert most nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kormány ok nélkül gyengítette hónapokig a katonai szövetséget, aminek hazánk is a tagja.”

AZ EREDETI, TELJES ÍRÁST ITT OLVASHATJA EL 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem