9 C
Budapest
2024. február. 25. vasárnap

Csavar egyet az időjárás, már kiadták a riasztást is

Dátum:

Megosztás:

Felhős, szeles idő várható a hétvégén. A hajnalok enyhék lesznek, napközben pedig a legmelegebb órákban továbbra is 13-19 Celsius-fok várható, de vasárnapra kissé visszaesik a hőmérséklet. Szombattól többfelé kell esőre készülni – derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken többnyire erősen felhős idő várható, inkább csak átmeneti jelleggel vékonyodhat el a felhőzet és süthet ki a nap. Gyenge eső helyenként, elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő. A délnyugati szelet több helyen kísérik erős, a Dunántúlon olykor viharos lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13-19 fok között változik, de az északkeleti határszélen előfordulhatnak 10 fok alatti értékek is.

Videó

Szombaton napközben közepesen vagy erősen felhős lehet az ég rövidebb-hosszabb napos időszakokkal, majd délutántól dél felől beborul. Délutánig csak az északkeleti vármegyékben lehet gyenge eső, estétől viszont egyre többfelé. A déli szél főként, de nem kizárólag a Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6-12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13-19 fok között alakul.

Vasárnap jórészt borult lesz az ég, csak a délkeleti határ közelében lehetnek felszakadozások. Vasárnapra virradóra és napközben összességében sok helyen eshet az eső, a Dunától keletre záporok is lesznek, a Tiszántúlon azonban kevesebb helyen valószínű csapadék. A déli, délkeleti szél az Alföld délkeleti részein megerősödik. Napközben a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6-12, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9-14 fok között valószínű, de az Alföld délkeleti részein ennél több fokkal melegebb lesz.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Népszerű televíziós műsorvezető lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Szegeden

A Fidesz szegedi szervezetének döntése alapján dr. Fülöp László kommunikációs szakember lesz az önkormányzati választáson a jobboldal polgármesterjelöltje...

Lilu látványos fürdőruhás fotója az új sláger, Görög Zita is reagált rá

Többen dobtak egy hátast Lilu nagyon látványos fürdőruhás fotójától, több híresség is megjelent a poszt alatt. Fotó: RTL Magyarszág/SajtóKlub Lilu...

A szennyezett Szajna veszélyezteti Rasovszky Kristóf olimpiai aranyesélyeit

A vízminőség továbbra is aggodalomra ad okot a párizsi olimpia szervezőinek. A folyónak fontos szerepet szánnak a július 26-án...