Csányi Sándor: van nyomás, hogy hagyjuk el az orosz piacot

Az idei magyarországi gazdasági várakozásaikról, az árstopról, valamint az orosz és az ukrán piacon folytatott tevékenységükről beszélt egy interjúban Csányi Sándor, az OTP elnök vezérigazgatója, aki kijelentette: Ukrajnából különböző szintű vezetőktől, valamint a befektetők részéről is éreznek olyan nyomást, hogy hagyják ott az orosz piacot, vagy adják el az ottani OTP-t, de nyomás alatt nem cselekednek.
Ha a háború hamar véget ér, és megérkeznek az uniós támogatások Magyarországra, akkor 500 milliárdos kiigazításra lehet számítani, ám ha ez nem teljesül, akkor az 1700 milliárd forintot is elérheti a kiigazítás mértéke, hogy tartható legyen a 4,9 százalékos hiány – fogalmazott az Inforádió Aréna című műsorában a bankár, aki azt is elmondta, milyen gazdasági mutatókra számít az idei évben.

  • 9 százalékos infláció
  • 3,5 százalék körüli növekedés (év elején még 6 százalék volt ez az adat)
  • akár 7-8 százalékos fizetésimérleg-hiány
  • forintárfolyam: 360-390 között nagyon jó illetve nagyon rossz esetben.

Milyen volt az OTP 2021-es mérlege?

Az OTP 2021-es évével kapcsolatban elmondta: jó évet zártak, közel 500 milliárdos tőzsdei eredményt produkált, amelynek a fele külföldről származott. Ebben azonban az elmúlt évben megvásárolt, de még nem lezárt tranzakciók nincsenek benne. Ez még tovább fog nőni – tette hozzá. Véleménye szerint ezekkel együtt akár 600 milliárd is lehet majd az eredmény. Hozzátette, hogy ebből az összegből több mint 70 milliárdot az orosz és ukrán bankok tettek ki.

A háborúval kapcsolatban kifejtette, a pénzintézet közvetlenül érintett, ugyanis mindkét országban vannak OTP bankok. Elmondása szerint ebben a két országban közel egymilliárd eurónyi tőke van. Ukrajnában a 80 fiókból 60-70-et folyamatosan nyitva tartanak. Az országban emelkedett az agrárhitelezés. Oroszországban nehezebb a működés a szankciók miatt – mondta a vezérigazgató.

Az év végére csökkenhet az infláció

A jelenlegi 5,4 százalékos alapkamat mozgásával kapcsolatban a bankelnök elmondta, hogy a hitelkamatok az elmúlt időszakban is emelkedtek, és az év végére elérhetik a 7 százalék körüli szintet. Azonban az év második felére már az infláció csökkenésére számítanak, és a várakozások szerint jövőre az 5 százalék körüli szintre csökkenhet az alapkamat.

Rossz helyzetben van az orosz gazdaság

Elmondása szerint Ukrajnából különböző szintű vezetőktől, valamint a befektetők részéről is éreznek olyan nyomást, hogy hagyják ott az orosz piacot, vagy adják el a bankot. Magyarországról nincs ilyen nyomás – tette hozzá. Elmondta, hogy Oroszországban jelenleg is van 8700 dolgozó, fiókhálózatok és IT-befektetések, így pedig nehéz kiszállni. Kivételt jelentene, ha jelentkezne egy kívánatos árat kínáló befektető – tette hozzá. – Ebben az esetben akár egy hét alatt is eladnák a bankot.

Az orosz gazdaság alakulásával kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy „nem látják nagyon fényesnek” az ország várható gazdasági helyzetét. De nyomás alatt mi sosem szoktunk cselekedni, csak azért, mert nyomás van, nem szoktunk dönteni, akár kiülünk éveket is, de készek is lehetünk eladni – fogalmazott Csányi Sándor.

Az ukrán újjáépítés nagy lehetőség lehet az OTP-nek

Ugyanakkor nagy reményeket fűz az ukrán bankokhoz. Elmondta, hogy ha Ukrajnában befejeződik a háború, és megérkeznek a nyugati és amerikai segélyek az ország újjáépítésére, akkor ott jelentős szereplő lehet a pénzintézet.

Az árstop nem célravezető

Csak átmeneti ideig lehet ilyen intézkedésekkel korlátozni az árakat, ám tartósan nem, mert az ipar és a kereskedelem is reagál – fejtette ki az elnök-vezérigazgató. Most elsősorban a kereskedelmet érinti az árstop, és már elkezdett nőni az import termékek aránya, pedig ezek rosszabb minőségűek. A tartós ársapka nem fér össze az élelmiszerből önellátó Magyarország céljával.

Az Inforádióban készült teljes interjú itt tekinthető meg.

blikk, infostart

Hirmagazin.eu