24.8 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Csalókat keresnek a szentendrei rendőrök!

Dátum:

Megosztás:

A lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához, egyúttal megelőzési célból felhívják az állampolgárok figyelmét egy jellemző bűnelkövetési módra. (2017. 11. 26., vasárnap, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult nyomozás 1806/2017. bűnügyi számon csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint egy nő 2017. november 21-én az esti órákban telefonon hívta fel az idős sértettet azzal, hogy fia balesetet szenvedett és az okozott kár rendezéséhez haladéktalanul nagyobb összegű készpénzre van szüksége. A sértett elhitte a nő által közölteket, és a később házához érkező férfinak több millió forintot adott át. Ezt követően döbbent rá, hogy becsapták ezért bejelentést tett a rendőrségen.

A pénzt átvevő személy Magyar Gáborként mutatkozott be, 30 év körüli, körülbelül 170 cm magas, rövid hajú férfi, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete keretes szemüveget, sötét színű baseball sapkát, sötét színű dzsekit és szürke nadrágot viselt. Róla egy biztonsági kamera felvételt készített.

A szentendrei rendőrök az alább olvasható bűnmegelőzési tanácsok megfogadására hívják fel az állampolgárok figyelmét, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban több hasonló jellegű bűncselekményről is érkezett bejelentés:

A csalók az időskorú áldozatot az unoka, vagy más hozzátartozó nevében telefonon hívják fel, majd különböző indokkal pénzt kérnek.

A leggyakoribb színlelt okok:

  • Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
  • Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.
  • A hozzátartozó olyan bajba, helyzetbe került, amelynek megoldása csak azonnali nagyobb összegű készpénzzel lehetséges.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik. Ha felmerül a gyanúja, hogy valaki önmagát hozzátartozónak adja ki, hívja fel a hivatkozott személyt és tájékozódjon.

A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

Lehetőség szerint ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják. Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt. Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, ha van, gépjárművük rendszámát.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy bűncselekmény gyanúja esetén haladéktalanul értesítsék a rendőrséget, továbbá kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen vagy telefonon – munkaidőben – a Szentendrei Rendőrkapitányságon (Szentendre, Dózsa György út 6/a. szám) a 06-26/502-400-as telefonszámon, vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelensége megőrzése mellett  bejelentést tehet az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...