21.1 C
Budapest
2022. július. 2. szombat

Csalódott a magyarok egy része a bevándorláspárti ellenzékben

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Kocsis Máté szerint a bevándorláspárti ellenzékből sem külön, sem együtt nem kérnek az emberek

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 4-én MTI/Balogh Zoltán

Kocsis Máté (Fidesz) országgyűlési képviselő, Józsefváros korábbi polgármestere szerint a választók az egész ellenzékről nyilvánítottak véleményt a vasárnapi VIII. kerületi időközi polgármester-választáson, jelezték, hogy “ebből a bevándorláspárti ellenzékből sem külön-külön, sem együtt, összefogva nem kérnek”.

Az eredmény vitán felül áll, a kormánypártok hatalmas győzelmet arattak Budapest kellős közepén – értékelte a választás eredményét Kocsis Máté vasárnap esti sajtótájékoztatóján.

Józsefvárosban Sára Botond eddigi alpolgármestert, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg a kerület vezetőjévé. A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 62,85 százalékát kapta, a baloldali és liberális pártok által támogatott, hivatalosan független Győri Péter 36,39 százalékot szerzett. A Fidesz képviselője, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője úgy fogalmazott: míg a Fidesz-KDNP jelöltje a közbiztonság és a fejlődés útját kínálta, a másik jelölt vissza akarta vinni Józsefvárost abba az időszakba, amelyből „alig bírt kiszabadulni”.

Sára Botond. Kép: magyaridok.hu

Azt mondta: a jövőben jó együttműködés várható közte és a kerület vezetője között. Kocsis Máté egyben gratulált az V. kerületi időközi önkormányzati képviselőválasztás kormánypárti jelöltjének is, aki értékelése szerint szintén szép győzelmet aratott. Ezzel szerinte az emberek a Belvárosban is világossá tették, mit gondolnak a kormánypártokról és az ellenzékről.

Nem lesz gyűjtőhely Józsefváros

Sára Botond értékelése szerint az összefogás inkább a Fidesz-KDNP mellett áll, hiszen sokan támogatták a kerületen, de még a fővároson kívülről is. A választók nagy felhatalmazást adtak neki az eddigi fejlesztések folytatásához, emellett szerinte a biztonságra, a rendre és a fejlődésre szavaztak – tette hozzá. Ellenfele szerinte ezzel ellentétes alternatívát nyújtott, és annak kockázatát jelentette, hogy Józsefváros „hajléktalantanya lesz, drogosok és idegen bevándorlók gyűjtőhelye”. Hangsúlyozta: ebből nem kértek a választók.

A polgármesterség számára nem cél, hanem eszköz, hogy megvalósíthassák azokat a terveket, amelyek által a VIII. kerületiek biztonságosabb, rendezettebb és jobb körülmények között élhetnek – mondta. Közölte azt is: jó az együttműködése mind a miniszterelnökkel, mind a főpolgármesterrel, mind a térség országgyűlési képviselőjével. Sára Botond, aki családja és kollégái körében állt ki a sajtótájékoztatóra, köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a voksoláson – függetlenül attól, hogy kire szavaztak –, hiszen ezzel megmutatták, hogy érdekli őket a kerület sorsa.

A józsefvárosi időközi polgármester-választáson Sára Botond és Győri Péter mellett indult Fehérvári Zsolt István is a Magyar Munkáspárt színeiben, ő a szavazatok 0,76 százalékát szerezte meg. A szavazólapon szerepelt még Pintér Attila független jelölt neve is, de mivel visszalépett, az ő nevét a helyi választási bizottság lehúzta a szavazólapról.  A választáson 57,5 ezer polgár adhatta le voksát, a részvételi arány 23,05 százalékos volt.

A főváros VIII. kerületében azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a kerület korábbi vezetőjét, Kocsis Mátét áprilisban országgyűlési képviselővé választották, így lemondott a kerület vezetéséről.

Letarolta körzetét a kormánypárti jelölt

Időközi választást tartottak vasárnap az V. kerületben, Belváros-Lipótvárosban is, ahol Balla Valéria Emese, a Fidesz-KDNP jelöltje kétharmaddal nyerte meg az önkormányzati képviselő-választást. Gortvay István, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: a kormánypárti jelölt a 467 érvényesen leadott szavazat közül 314-et kapott. A választáson két független jelölt is indult; Nagy Bélára 132, míg Schmuck Andorra 21 érvényes szavazat érkezett.

Az időközi választáson 20,1 százalékos volt a részvétel – mondta a helyi választási bizottság elnöke.

Az V. kerületben, Belváros-Lipótvárosban azért kell időközi választást tartani, mert az 4. számú egyéni választókerületben Böröcz László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a tavaszi parlamenti választáson országgyűlési mandátumot szerzett, és a két tisztség összeférhetetlen.

Forrás: MTI

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Újra bálna tűnt fel a Szajnában – képek

Nagy méretű bálna tűnt fel a Szajnában, egy hónappal azután, hogy egy másik tengeri emlős, egy kardszárnyú delfin...

Észak-Korea vezetése hajmeresztő bejelentéssel állt elő

A szakértők értetlenül állnak az északi, a koronavírus érkezésével kapcsolatos álláspont előtt. Észak-Korea lakosságát eközben arra figyelmeztette az...

A magyar katona nem társadalmi termék, hanem védelmező. A magyar hadsereg nem költségvetési kérdés, hanem a nemzeti megmaradás őre.

Amióta az eszemet tudom, mindig a hadsereg jelentette a rend végső bizonyosságát. Amikor hazánk határvidékén dörögtek a fegyverek,...

100 hektáron lángol egy fenyőerdő a Bükkben

Mintegy száz hektáron ég a fenyőerdő Miskolc külterületén, a Bükkben, Jávorkút közelében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte, hogy...
facebook