27.8 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

Csalás, pénzmosás, zsarolás – nem aprózta el a szolnoki számlagyáros

Dátum:

Megosztás:

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás, zsarolás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy szolnoki férfi ellen, aki öt társával együtt az áfafizetés elkerülése érdekében számlagyárat működtetett.

A vádlottak 2015 és 2019 között olyan számlagyárat működtettek, amely – belföldi beszerzések látszatát keltve v hamis számlákat biztosított fa- és fűrészáru-kereskedelemmel foglalkozó cégeknek – közölték.

A számlagyártól kapott hamis számlák segítségével a cégek előnyösebb piaci helyzetbe kerültek, vevőik kedvezőbb áron tudták megvásárolni a faárut. A vádlott az érintett cégek havi forgalmából is részesedést kapott – tették hozzá.

Emellett a szolnoki férfi megbízásából társai Németországból nagy értékű gépjárműveket hoztak be áfamentesen, mintegy 650 millió forint értékben, amelyeket ő Magyarországon továbbértékesített. A vádlott szintén hamis számlákkal, valótlanul belföldi beszerzést „igazolva” kerülte el az áfa megfizetését.

A bűnszervezet a költségvetést csaknem négyszázmillió forinttal károsította meg

– emelték ki a közleményben.

Az ügyészség szerint a férfi a pénzből – jelentős kamatteherrel – kölcsönöket is nyújtott, majd adósait a büntetőeljárásban hamis tanúzásra kényszerítette.

Az ügyészség a férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó költségvetési csalás, pénzmosás, jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, zsarolás és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettével vádolja, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Emellett az ügyészség a vádlottak bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyonának elkobzását is indítványozza; a nyomozás alatt több nagy értékű ingatlan és gépjárművet vettek zár alá.

A letartóztatásban lévő férfi és a társai bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Nyitókép: Nathaphat/Getty Images
police, infostart, ügyészség

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...