24.2 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Családi programokkal várnak mindenkit a nemzeti ünnepen

Dátum:

Megosztás:

Elfogadta a biztosítási tervet az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs

– jelentette be a testület vezetője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte: október 23. a magyar nép szabadságvágyának, a magyar emberek függetlenségéért folytatott harcának legfontosabb megjelenése. 1956. október 23-án olyan események zajlottak, amelyekkel a hétköznapi emberek, a pesti srácok példát mutattak, nem csak a magyarok, hanem az egész világ számára. A nemzeti szuverenitás, a szabadság megvédése, az azért való kiállás a mindennapok feladata, s nem csak a politikusok, hanem a hétköznapi emberek felelőssége is – jegyezte meg, hozzátéve: október 23. példaként szolgál, hogy akár reménytelen helyzetben is lehet tenni a szabadságért.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A „szabadság napja” szlogennel rendezik meg az idei rendezvényeket – közölte az államtitkár, aki a programokat ismertetve elmondta: október 22-án, kedden az 1956-os műegyetemi emlékműnél tartanak koszorúzást. Beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök. A Műegyetemen 15 órakor kezdődő rendezvényen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mond beszédet.

Majd megtartják a hagyományos korhű fáklyás emlékmenetet a Bem szoborig, ahol Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet.

Este Csík János és az Esszencia ad koncertet, amely alatt és azt követően fényfestés lesz látható a környező épületeken.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Október 23-án, szerdán reggel 9-kor az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek a programok a Kossuth Lajos téren.

Egész nap ingyenesen megtekinthető lesz a Szent Korona az Országházban. Emellett a Kossuth téren családi programokkal várják az ünneplőket.

Este 7 órakor a Millenárison megtartják a már hagyományos Szabadságkoncertet. A Zeneakadémián pedig díszhangversennyel zárják az ünnepi rendezvényeket – fejtette ki Kovács Zoltán.

Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített.

MTI, kormany

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...