Home Főhírek Gazdaság Csaknem félmillió robogónak nincs kgfb-je

Csaknem félmillió robogónak nincs kgfb-je

Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb).

A kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

A szövetség közleménye szerint a tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét – olvasható a közleményben.

Forrás: ShutterstockFotó: Shutterstock

Idézik Cselovszki Zsoltot, az FBAMSZ elnökségi tagját, aki elmondta: „szerencsére a robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a kocsik vagy a motorok esetében. Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással, ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem nyújt fedezetet” – magyarázta Cselovszki Zsolt.

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer forint, míg a 13-35 kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós összeget is, a biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a Mabisz kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón – olvasható a közleményben.

mti

ElőzőA balkáni migrációs útvonal megváltozása közös magyar és szerb siker
KövetkezőLe a kalappal, Bruce Willis legalább olyan jó énekes, mint színész – videók
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás