6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóCsak stoppolni akart, végül négyen is megerőszakolták a diáklányt!

Csak stoppolni akart, végül négyen is megerőszakolták a diáklányt!

A Né­met­or­szág­ban ta­nuló ko­lum­biai lány egy­na­pos vá­ros­lá­to­ga­tásra ér­ke­zett Bu­da­pestre. Stop­pal pró­bált meg el­jutni Po­zsonyba…

Bár az eset még 2010-ben történt, csak nemrégiben hozták nyilvánosságra azt az ügyet, amely során egy fiatal külföldi lányt erőszakolt meg négy férfi Érd külvárosában. A hatóságok azért vártak ilyen sokáig, hogy beszéljenek az ügyről, mert jó ideig nem tudták, kik lehettek az elkövetők.

Az azóta már elfogott gyanúsítottak ellen most emelt vádat a Budaörsi Járási Ügyészség. Az eljárás során az egész ügyet fel tudták tárni. Így kiderült, hogy a Németországban tanuló kolumbiai diáklány egy napra érkezett Budapestre városlátogatás céljából. A lány este indult volna a Népligetből Pozsonyba, azonban a késői időpontban már nem indult járat. Így a későbbi sértett elhatározta, hogy stoppal próbál eljutni a szlovák fővárosba.

A stoppoló lánynak egy négyfős férfitársaság állt meg autójukkal, majd közölték, hogy 50 euróért elviszik Pozsonyba. F.L. és három társa azonban Pozsony helyett Érd felé vették az irányt, ahol megpróbáltak valami „fura kávét” megitatni a lánnyal. A sértett ellenkezett, majd ki is szállt a kocsiból, de a gyanúsítottak erőszakkal visszarángatták az autóba. Végül sikerült megitatni a lánnyal valami fura szénsavas italt, aminek hatására a fiatal nő azonnal elkábult.

A vádirat szerint az egyik elkövető már az autóban közösülni próbált a sértettel, majd a Érd külterületén megálltak a járművel.

Az aktus közben a nő magához tért, de hiába próbált segítséget kérni. Az egyik támadó azt mondta a fiatal nőnek, hogy csak akkor kaphatja vissza a telefonját, ha orálisan kielégíti őt.

Hiába ütköztek ellenállásba, a lányra végül sikerült ráerőltetni az akaratukat. A történtek után a XI. kerületbe hajtottak, ahol kitették a lányt és magára hagyták. A Blikk azt írja, hogy a halmazati szabályokra való figyelemmel, akár 15 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work