Vasárnap délután 15 órától a Marco Rossi által irányított magyar labdarúgó-válogatott az ír csapatot fogadja a telt házas Puskás Arénában a vb-selejtezősorozat F csoportjának zárófordulójában. A tét óriási, ugyanis mindkét csapat élet‑halál harcot vív majd a pótselejtezőt érő második helyért, ám a magyar válogatottnak ehhez a bravúrhoz egyetlen pont is elegendő. Marco Rossi csapatának ráadásul az utolsó forduló előtt még a csoportelsőségre is van esélye, ám annak megszerzése már tényleg csak a hab lenne a tortán.
Sorsdöntő mérkőzés előtt áll a magyar válogatott, és ezúttal a „sorsdöntő” nem egy elcsépelt jelző, ugyanis utolsó fordulójához érkezik a 2026-os labdarúgó-világbajnokág selejtezősorozata. Marco Rossi együttesének továbbra is a saját kezében van a sorsa, hogy bebiztosítsa a pótselejtezőt érő csoportmásodik helyét, sőt kisebb szerencsével még akár a csoportgyőzelem is meglehet, ami automatikus kijutást jelentene a vb-re.
A magyar labdarúgó-válogatott a jereváni győzelmének is köszönhetően továbbra kedvező helyzetben van a második, pótselejtezőt érő helyért folytatott küzdelemben. A magyar csapat kissé fájó pontvesztéssel kezdte a selejtezősorozatot Dublinban, de a papírformának megfelelően oda-vissza verte az örményeket, sőt az elmúlt évek legjobb teljesítményét nyújtva Lisszabonból is elhozott egy pontot a csoportfavorit portugáloktól, akik azonban a tavalyi Eb után most sem tettek nekünk szívességet, ugyanis csütörtökön 2-0-ra kikaptak Írországban.
Mindez azt jelenti, hogy jutalomjáték helyett kőkemény ki-ki meccs vár az utolsó körben a magyar válogatottra, amely Írországot fogadja vasárnap a Puskás Arénában. A szigetországiak érthetően hurráhangulatban vannak, mivel egy hónapja még a csoport utolsó helyén álltak, az örmények és a portugálok legyőzésével azonban visszajött számukra a remény. Igaz, mindkét sikerüket hazai környezetben érték el, vendégként korántsem szerepelnek túl fényesen, amit jól mutat, hogy legutóbbi öt idegenbeli tétmeccsükből csak egyet tudtak megnyerni, márciusban hátrányból fordítva nyertek 2-1-re Bulgáriában.
„Természetesen minden ellenfelünket maximálisan feltérképezzük, és megpróbáljuk megtalálni a gyenge pontjaikat, de egy olyan mérkőzésen, mint a vasárnapi, könnyen elképzelhető, hogy már öt perc után borul a terv” – nyilatkozta a meccs előtt az írek izlandi szövetségi kapitánya, Heimir Hallgrímsson, aki hozzátette, rendkívül tetszik neki az érzés, hogy a saját kezükben van a sorsuk.
28 éve nem látott csoda kapujában áll a magyar válogatott
A vb-selejtező utolsó fordulója előtt még csupán az örmények sorsa pecsételődött meg, ugyanis ők már biztosan a csoport utolsó helyén végeznek. A portugáloknak jelenleg tíz, a magyaroknak nyolc, az íreknek pedig hét pontjuk van.
A két csapat egymás elleni mérkőzései eddig öt magyar siker mellett hét döntetlent és három ír győzelmet hoztak. A legutóbbi hét összecsapás mérlege ugyanakkor negatív, ezeken született mindhárom vereség és csak egyszer sikerült nyerni. Pedig két hónapja közel volt a magyar csapat a bravúrhoz, hiszen remekül kezdett és 2-0-ra vezetett Dublinban, azonban Sallai Roland kiállításának és a német Harm Osmers játékvezető kritikán aluli teljesítményének köszönhetően az ír csapat az utolsó pillanatban 2-2-re tudta menteni a mérkőzést. Így az utolsó magyar győzelemre továbbra is 1993 óta kell várni, itthon pedig még régebben, 56 évvel ezelőtt sikerült legyőzni az íreket. Viszont Marco Rossi csapata abban a szerencsés helyzetben van, hogy vasárnap egy pont is elegendő lehet az írek ellen ahhoz, hogy Magyarország 28 év után ismét vb-pótselejtezőt játszhasson.
Óvatos, vagy bátor játék kell az írek ellen?
Vagy merjünk nagyobbat álmodni? Benne van a pakliban ugyanis egy merészebb forgatókönyv is, amelyre ugyan reálisan nézve kevés az esély, de ha a sereghajtó örmények meglepetésre idegenben legyőznék Portugáliát, miközben mi legyőzzük az íreket, úgy a csoportot is megnyerné a nemzeti csapat és automatikusan kvalifikálná magát a világbajnokságra. Mivel azonos pontszám esetén a gólkülönbség, majd a több szerzett gól rangsorol, így egy nagyobb arányú, legalább három-, vagy négygólos magyar győzelem mellett a portugál–örmény meccsen egy iksz is elég lenne a csoportelsőséghez.
Mindkét oldalon túl sok forog kockán ahhoz, hogy felvállalják a nyílt sisakos futballt, így várhatóan nagy taktikai csata lesz a pályán, ahol egyetlen hiba is végzetes lehet. Nyilván hazai pályán mindenki győzelmet szeretne látni, de amíg Marco Rossi csapata nem kerül hátrányba, addig felesleges lenne bármilyen kockázatot is vállalni, hiszen türelmesen játszhatja azt, ami az erőssége: a fegyelmezett védekezés – különösen, hogy a továbbjutás szempontjából a győzelmi kényszer az írek vállát nyomja majd.
Tekintve, hogy írek az eddigi öt selejtezős mérkőzésükön háromszor is emberelőnybe kerültek, kulcsfontosságú lesz, hogy a magyar játékosok a kritikus pillanatokban is higgadtak tudjanak maradni, és egy pillanatra sem szabad felülniük a provokációnak. Ezúttal nem fér majd bele a reklamálás, a meggondolatlan szabálytalanság, már csak azért sem, mert a selejtezőkben kapott sárga lapokat viszik tovább a labdarúgók a pótselejtezőkre is. Márpedig hat játékosunk (Schäfer András, Dibusz Dénes, Szoboszlai Dominik, Lukács Dániel, Szalai Attila és Callum Styles is gondban lehet egy újabb sárga lapos figyelmeztetéssel). Vagyis
nem elég szívvel-lélekkel játszani, most ésszel is kell.
Erről Bolla Bendegúz is, a magyar válogatott szélsője is szót ejtett a meccs előtti sajtótájékoztatón, ahol kifejtette, a vasárnapi meccs mindkét csapat számára egy döntő meccs lesz, s bár a magyaroknak a döntetlen is elég a pótselejtezőhöz, leszögezte, hogy nem ilyen felfogással fognak pályára lépni, mivel hazai pályán győzelemre szeretnének játszani.
Bizakodásra adhat okot, hogy a kulcsjátékosaink remek formában vannak, Szoboszlai Dominik nem csak Liverpoolban húzóember, de messze ő adta eddig a legtöbb gólpasszt ősszel a nemzeti csapatban (öt meccs, három assziszt), Varga Barnabás pedig klub- és válogatott szinten is ontja a gólokat. Ugyancsak jó hír, hogy a mieinknél nincs eltiltott és – Tóth Balázst leszámítva – nincsenek sérültek, vagyis az utolsó vb-selejtezőn Marco Rossi a lehető legerősebb csapatát tudja harcba küldeni az írek ellen.
Csak magunkra számíthatunk az elmúlt évek legfontosabb meccsén
A szövetségi kapitány elmondta, nem lepte meg hogy Portugália nem tett szívességet nekünk.
Amióta itt vagyok, nem emlékszem, hogy bármikor is egyszerű lett volna a célunkat elérni, úgyhogy nem volt okunk azt gondolni, hogy Portugália legyőzi Írországot, amivel biztossá vált volna a pótselejtező. Csak magunkra számíthatunk.
Rossi kijelentette, hogy több mint hét éve tartó regnálása során az írek elleni lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccse a magyar válogatott kispadján.
„Az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb ki-ki meccs lesz a pályafutásomban, mert ez a találkozó teszi lehetővé, hogy elérjük a pótselejtezőt. Persze a Bulgária és az Izland elleni Eb-pótselejtező is kiemelkedő jelentőségű volt. Ellenfelünk ugyanabban a cipőben jár, de az az előnyünk, hogy mi itthon játszunk. Amióta 2019 novemberében felavattuk a Puskás Arénát, nem emlékszem olyan meccsre, amikor a szurkolóink ne támogatottak volna minket az első perctől az utolsóig. Olyan mintha tizenketten lennénk a pályán” – mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező szakember, aki a kezdővel kapcsolatban csak annyit árult el, elképzelhető, hogy ugyanazt a csapatot küldi pályára, amelyt Jerevánban is.
Érdekesség, hogy amikor a magyar válogatott legutóbb délután 15 órai kezdéssel lépett pályára, akkor volt részünk euforikus ünneplésben (Montenegrót legyőzve csoportelsőként jutottunk ki az Eb-re 2023 novemberében), győzelemmel felérő döntetlenben (Franciaország elleni Eb-csoportmeccs 2021-ben) és fájó vereségben (Svájc elleni Eb-nyitómeccs 2024-ben) is.
A vasárnapi mérkőzést egyébként a norvég Espen Eskas játékvezető vezeti majd, aki ugyan a magyar válogatottnak még nem, de a Ferencvárosnak és az ír csapatnak is kétszer-kétszer fújt már. Reményeink szerint azonban a bíró helyett csak a magyar csodával, vagyis a vb-pótselejtező bebiztosításával lesz okunk foglalkozni a meccs után.

