18 C
Budapest
2022. augusztus. 12. péntek

Csak arra várt, hogy a nő elforduljon, rögtön rávetette magát és a földre teperte..

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az áldozat próbált védekezni, nem sok sikerrel.

A 42 éves sértett 2021. március 9-én este munkából tartott hazafelé Kompolton, amikor az utcán leszólította őt a vádlott azzal az ürüggyel, hogy cigarettát kért tőle.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

Az asszony közölte vele, hogy nincs cigarettája, ezért hátat fordított a férfinak és tovább indult. A vádlott – aki csak erre várt – ekkor a karjával

átkulcsolta a nő nyakát, lerántotta őt a földre, rátérdelt, majd azzal fenyegette meg, hogy ha nem adja át minden pénzét, akkor meg fogja ölni.

Pénzt ugyan nem kapott, de fizikai erőszakkal így is le tudta tépni a sértett két vállra akasztott hátizsákját – olvasható az ügyészség honlapján.

A támadás alatt a nő próbált védekezni, a földön fekve elővett a kabátja zsebéből egy ott szabályosan tartott, zseblámpával egybeépített gázszóró palackot, de szorult helyzetében azon nem a szórófejet nyomta meg, hanem az égőt kapcsolta fel.

A rablás így eredménnyel járt, az elkövető a magához vett hátizsákkal el tudott futni a helyszínről.

A zsákban a férfi – iratok, némi készpénz és egyéb apró tárgyak mellett – egy mobiltelefont is talált, melyet nem sokkal később negyedáron megvételre kínált egy ismerősének. A vevő felismerte a helyzetet, így csupán azért vette meg a készüléket, hogy azt nyomban bevigye a rendőrségre. Ezután a vádlottat őrizetbe vették, majd őt a bíróság – ügyészi indítványra – letartóztatta.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a rablás bűntette mellett közokirattal visszaélés vétségével, és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével is vádolja az elkövetőt, akivel szemben

– beismerése esetén – főbüntetésül

4 év időtartamú végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.
Nyitókép: pixels
infostart

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Nem valami jó hírek, még ha elméleti síkon is..

Egy apró változás elpusztíthatja a Földet és az összes bolygót Tudományos szimulációk azt sugallják, hogy a külső bolygók mozgásának...

Újabb háború törhet ki Európában

Nagy az esélye annak, hogy Koszovó és Szerbia között ismét fegyveres összetűzés alakuljon ki – nyilatkozta a sajtónak...

Nincs veszélyben hazánk zöldtőkéje

A fakitermelésre vonatkozó rendkívüli szabályok akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági...

Angol extábornok: Putyin atomfegyvereket fog bevetni

Oroszország már többször fenyegetőzött azzal, hogy beveti nukleáris fegyvereit. Egy brit volt tábornok szerint a veszély valós. Úgy...
facebook