A magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott a portugál válogatott elleni világbajnoki selejtezőn. A meccs portugál hőse Cristiano Ronaldo volt, aki két gólt szerzett, de Szoboszlai Dominik gólját már a kispadról nézte és csak csóválta a fejét.
Szalai Attila már a 8. percben megszerezte a vezetést, majd Cristiano Ronaldo hiába fordított egymaga két góljával az első félidőben, a csattanó a végére maradt, Szoboszlai Dominik egyenlített, így a 2016-os Európa-bajnokság után szereztünk ismét pontot a portugálok ellen, portugál földön pedig ez először sikerült tétmeccsen.

Fotó: MIGUEL LEMOS / NurPhoto
Cristiano Ronaldo is reagált
A magyar válogatott óriási lépést tett a továbbjutás felé, miközben a portugálokat megfosztottuk az önfeledt ünnepléstől, amit a világbajnoki kijutás okozott volna. A meccs után az al-Nasszr örökifjú játékosa is reagált a történtekre, igaz, csak a közösségi oldalán.
Az ötszörös aranylabdás – miután mezt cserélt Szoboszlaival – az Instán tett közzé bejegyzést. Egyre közelebb és közelebb kerülünk a célunkhoz, hajrá, Portugália! – írta a bejegyzése mellé.
A portugálok legközelebb november 13-án, az írek ellen próbálkozhatnak a vb-kijutással, ekkor mi Örményországban lépünk majd pályára és akár a második helyünket is bebiztosíthatjuk a csoportban.
Visszatérve a keddi meccsre, Cristiano Ronaldo újabb rekordokat döntött, hiszen 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított, így tovább javította a saját világcsúcsait, ráadásul 41 vb-selejtezős találatával egyedüli rekorderré vált. Ami nekünk kevésbé örömteli, hogy mi vagyunk a második legkedvesebb ellenfelei, már kilenc gólt szerzett a magyar válogatott ellen – ennél többet csak Luxemburg kapott tőle, 11-et.

