15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeHírekHáborúCivilekre nyitottak tüzet - már Vlagyimir Putyin is megszólalt a brjanszki esetről

Civilekre nyitottak tüzet – már Vlagyimir Putyin is megszólalt a brjanszki esetről

Ukrán diverzánsok hatoltak be a Klimovó járásbeli Ljubecsane községbe és dróntámadás érte a tőle mintegy 15 kilométerre található Szusane falut

– közölte Alekszandr Bogomaz, az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megye kormányzója.

Az orosz Szövetségi Biztosági Szolgálat közölte, hogy a védelmi minisztériummal együtt műveletet indított az orosz területre behatoló „nacionalisták” likvidálására. A TASZSZ a rendvédelmi szervekre hivatkozva azt írta, hogy a fegyveresek, akinek létszáma több tucatnyira tehető, Ljubecsane mellett Szusanébe is behatoltak és legkevesebb hat túszt ejtettek.

A diverzánsok a kormányzó szerint tűz alá vettek egy mozgásban lévő járművet, aminek következtében egy ember életét vesztette, egy tízéves gyermek pedig megsebesült.

A legfrissebb hírek itt!

A helyi hatóságok cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint a támadás egy iskolabusz ellen irányult, és emlékeztettek rá, hogy a határövezetben korábban áttértek a távoktatásra.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője terrortámadásnak minősítette a történteket, és közölte, hogy intézkedések történtek a terroristák megsemmisítésére. Annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy az incidenst a Kreml kapcsolatba hozza-e az ukrán hatóságokkal, a rendvédelmi szervek által folytatott vizsgálat hatáskörébe utalta.

A szóvivő nem kívánt választ adni arra a kérdésre, hogy megváltoztatja-e a „különleges hadművelet” státusát a támadás. Elmondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök folyamatos tájékoztatást kap a Brjanszk megyében kialakult helyzetről az FSZB, a védelmi tárca és az orosz nemzeti gárda vezetésétől, valamint a régió kormányzójától.

Közben megszólalt Vlagyimir Putyin is.

„Ma újabb terrorcselekményt, újabb bűncselekményt követtek el, behatoltak a határmenti területre és civilekre nyitottak tüzet”

– jelentette ki az orosz elnök.

Arról is beszélt, hogy a támadók látták, hogy egy civil autót, egy közönséges Nivát támadtak meg, amelyben civilek és gyerekek ültek, amikor tüzet nyitottak rá. Putyin elnök az incidens miatt elhalasztotta a csütörtökre tervezett pjatyigorszki látogatását.

Roman Sztarovojt, a szintén az ukrán határ mentén fekvő Kurszk megye kormányzója azt írta a Telegramon, hogy Tyotkino községet csütörtökön ukrán belövések érték, amelyek következtében többen megsérültek. Sztarovojt szerint az orosz hadsereg viszonozta a tüzet.

A Tula megyei Berezovszkij községben a RIA Novosztyi szerint csütörtökön egy másfél méter átmérőjű, robbanás okozta gödröt fedeztek fel a helyiek. A hatóságok feltételezése szerint a kráter egy drón lezuhanásának nyoma lehet.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Szolovjov Live médiacsatornán azt állította, hogy az ukrán ellenőrzés alatt lévő Zaporizzsja városban az okozta több ember halálát, hogy az ukrán légvédelem lakóépületek felett próbálta meg elhárítani a katonai létesítmények elleni orosz rakétatámadást. Rogov szerint az eltalált rakéta, és a légvédelmi rakéta lezuhanása következtében egy háznak három emelete omlott össze. Három lakó életét vesztette, további hármat kórházba kellett szállítani.

A legfrissebb hírek itt!

Az FSZB közölte, hogy az orosz Távol-Keleten lévő Habarovszkban őrizetbe vett egy helyi lakost, aki együttműködött az ukrán felderítéssel, katonai objektumokra vonatkozó adatokat kísérelt meg eljuttatni az ukránoknak.

Nyitókép: MTI/AP/Pool/Kreml/Mihail Klimentyev

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner