18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldCivil áldozatai vannak az orosz bombázásnak Szíriában (Videó)

Civil áldozatai vannak az orosz bombázásnak Szíriában (Videó)

Az orosz légierő – Aszad elnök kérésére – légi hadműveleteket kezdett Szíriában – közölte a moszkvai védelmi minisztérium.

Tájékoztatásuk szerint harci gépeik az Iszlám Állam 20 katonai célpontját bombázták a Hama tartománybeli Homsz több városrészében.

Az orosz légicsapásokkal párhuzamosan a szíriai kormányhadsereg Latakia környékén indított szárazföldi hadműveletet.

Az amerikai hírszerzés és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint az orosz támadások nem az Iszlám Állam területét érték, hanem mérsékelten ellenzéki csoportokat illetve ultrakonzervatív iszlamista milicisták irányítása alatt álló területeket.

– Az oroszok által bombázott célterületről már
egy éve kiszorították a dzsihadistákat a milíciák – állítja az egyik szíriai ellenzéki szervezet elnöke. Sajnos mind a 36 mai áldozat civil, illetve a szíriai polgári védelem tagja. A halottak között öt gyermek is van.

Közben az orosz külügyminisztérium kiadta a bombázások felvételeit.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő cáfolta, hogy civileket támadtak volna, és bejelentette: az orosz bombázások folytatódni fognak, de kizárólag a terrorista csoportok ellen.

Forrás: euronews;

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem