inikusok egy ókori görög filozófiai iskolát alkottak, amelyet Szókratész egyik legjelentősebb tanítványa, Antiszthenész alapított az i. e. 4. században. Személyes példamutatásra építő tanításuk középpontjában az erény állt.
Az elnevezés eredete
A filozófiatörténetben több magyarázat is van arra, hogy honnan ered a cinikus elnevezés, amely a görög kutya (küon) szóból származik. Egyes hagyományok szerint ez szinopei Diogenész, az egyik legjelentősebb cinikus filozófus csúfneve volt, más magyarázat szerint arról az athéni tornacsarnokról (Künoszargesz – Fürge kutya) kapták nevüket, amelyben Antiszthenész tanított, megint más elképzelés szerint az elnevezés „nemegyszer túlzottan is természetes magatartásuk miatt ragadt rájuk”. A cinikus név először Arisztotelésznél szerepel, bár ő általában antisztheánusoknak nevezi az iskolához tartozó gondolkodókat.
Tanításuk
Antiszthenész mellszobra
A cinikusok iskoláját a szókratikusok közé sorolja a filozófiatörténet. Szókratész tanításából az autarkia eszménye a legfontosabb a számukra.
A cinikusok célja a tökéletes szabadság elérése, amely lehetővé teszi az erényes életet, amely viszont egyenlő a boldogsággal. A tökéletes szabadság függetlenséget követel, így a cinikus nem lehet rabja semmilyen előírásnak, fizikai vagy érzelmi szükségletnek.
Ebből a meggyőződésből következően a cinikusok elutasították koruk társadalmának rendjét, erkölcseit, konvencionális viselkedési normáit. Megvetették az élvezetek, a gyönyör hajszolását. Nem tisztelték a tekintélyt, a szokásokat. Azt tanították, hogy a boldogság eléréséhez a lemondás, a civilizáció és annak vívmányainak elutasítása, a függetlenség és a szabadság vezet. Az anyagi javakat, a pénzt megvetették. Diogenész például még a poharától is megvált, amikor azt látta, hogy valaki más a tenyeréből iszik. Természetes életvitelt hirdettek, ezért lemondtak a kényelemről, gyakran nélkülöztek. Azt hirdették, hogy az az ember van istenhez, vagyis a legnagyobb jóhoz a legközelebb, akinek nincs semmije, aki le tud mondani a javakról. A civilizációt és a kultúrát természetellenesnek tartották.
Minden olyan társadalmi intézményt elutasítottak, amely megfosztja az embert a szabadságától, így a házasságot is elvetették. Csak Kratészról tudni, hogy megházasodott, de az ő felesége Hipparkhia is filozófus volt. Ugyanígy megvetették a törvényeket és a vallási tanításokat is, amelyek szerintük csak az ostobákat igazítják el, a bölcseket viszont megkötik.
A cinikusok tanításait nem lehet rendszerbe gyűjteni, mivel nem elméleti tudósok voltak; a tudományokat is megvetették, támadták. Ők elsősorban az erény tanítói voltak, csakúgy, mint Szókratész. Filozófiájuk cselekedeteikben valósult meg: nem tanítottak, hanem példát mutattak. A cinizmus inkább életstílus, mintsem tanítások összetett rendszere. Antiszthenész azt vallotta, hogy a cél a tevékenységben van, a nyereség pedig a cselekvésben.[6]. Az erényt taníthatónak, az erényességet fejleszthetőnek tekintették.
Az általuk hirdetett erényt a boldogsághoz vezető egyetlen útként tisztelték. A cinikusok elvetettek mindent, amit nem tartottak erényesnek. Úgy vélték, hogy mindazok a dolgok, amelyekről ők lemondtak – például a gazdagság, a hírnév, a gyönyör hajszolása vagy a jólét – a bűnökhöz vezetnek. Tanításukban csak az erény és a bűn fért meg. A haláltól nem féltek, akár az életükről is lemondtak, ha nem találták érdemesnek az e világi létet. Monoteisták voltak.
Az erényt a cinikus iskola filozófusai vérmérsékletük szerint gyakorolták, olykor szélsőségesen eltúlozták. Kratész például a köznek ajándékozta birtokait, pénzét a tengerbe dobta. Tanaikat nyersen, durván, gúnyosan, megbotránkoztatóan terjesztették, hallgatóikat provokálták, szidalmazták. .Emiatt gyakran megverték, elkergették őket.
Hatásuk
Tanításuk viszonylag hamar kiszorult a filozófiából, hiszen az nem érvelő bizonyításon, hanem személyes példamutatáson alapult. Később a sztoicizmusban, majd Nietzsche filozófiájában jelent meg ismét.
A cinikus filozófia irodalmi áramlat is egyben. Műfaji eleme a szatirikus ábrázolás. A cinikusoknak nagy szerepük volt az irodalmi levelek meghonosításában. Cinikus ihletésű műfaj az öniróniával átszőtt önéletrajz is.
Neves cinikusok
Antiszthenész
Diogenész
Kratész
Hipparkhia
Telész
Monimosz Ménedemosz
Ménniposz
Metroklész
Meleagrosz
Démónax
Philiszkosz
Onészikritosz
Démétriosz
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
