Hirmagazin

Tartalom

Botykapeterd bemutatása

info
Fekvése Baranya megyében, Szigetvártól keletre, Szigetvár és Nagypeterd között fekvő település. Története Az Árpád-kori település nevét az oklevelek 1258-ban említették először Boghka néven. A települést...

Basal bemutatása

info
Baranya megyében, a Dél-Dunántúlon található. Szigetvártól 4 km-re fekszik. Története Basal nevét az oklevelek 1217-ben említették először. A falu a Győr nemzetség, majd a Rátót...

Birján bemutatása

info
Története Birján és környéke már ősidők óta lakott hely volt. Területén réz és bronzkori leletek kerültek felszínre. 1295-ben a falu határában a Pálosok alapítottak kolostort,...

Újhelyi-kastély

info
Bár Újhelyi-kúriának hívják az épületet, az Eördögh család építette barokk stílusban 1725-ben (a dátum egy falba épített gerendán látható), majd 1834-ben klasszicista stílusban megújították. A...

Áta bemutatása

info
Fekvése A kis falu Pécstől 22 km-re délre, a Villányi-hegység északi lábánál helyezkedik el, településszerkezete: dombvidéki sorfalu. Története Első írásos említése 1200-ból való (Ata). A...

Római katolikus templom (Nagyboldog

info
A késő barokk templom 1801-1802 között épült, háromszintes tornya alsó emeleti szakaszának sarkain Szent László és Szent István magyar ruhás kőszobrai állnak. A Nagyboldogasszony tiszteletére...

Nepomuki Szent János-szobor

info
A késő barokk stílusú, a faluvégen felállított, így az útra kelőket védő Nepomuki Szent János kőszobra köré, Eördögh Dániel 1801-ben emeltetett kis kápolnaszerű védőépületet. Forrás:...

Görög katolikus templom

info
A révaranyosi részen található, Szent Miklós tiszteletére szentelt görög katolikus templom XVIII. századi, egyhajós barokk épület, háromszintes toronnyal. Ikonosztáza és szószéke a XIX. század elsõ...

Aranyosapáti történelme

info
Aranyosapáti 1950-ben keletkezett két falu, Kopócsapáti és Révaranyos egyesüléséből. Ez utóbbi két középkori falu, Aranyos és Bács összeolvadásából jött létre a 17. század végén. Neve...

Helytörténeti Múzeum

info
Apagy község határa régészeti leletekben viszonylag gazdag, amelyből szép számmal kerültek be leletek a múzeumba. A régészeti leletekből arra lehet következtetni, hogy a falu környéke...

Római Katolikus templom

info
Apagy római katolikus hitéleti első említése 1761-ből való, amikor újjáalakult a napkori anya egyházközség, Apagyot és Sényőt hozzácsatolták leányegyházként. A templom a 90-es évek elejére...

Görög katolikus templom

info
A templom terveit ifj. Smiják István készítette 1929-ben,Vályi Miklós papsága idején, fölszentelésének éve 1930, címünnepe: Szûz Mária örömhírvétele. Ezt a pillanatot ábrázolja a szentély falfestménye...

Református templom

info
Műemlék-jellegű épülete a település központjában található 360 fő befogadására alkalmas református templom. A régi templom a Papszigetben, a középkorban épült. A XVI. században, a reformáció...

Apagy történelme

info
A XIII. század során keletkezett falut először Opag néven említették. Fekvése folytán jelentős településsé vált, több esetben megyegyűlést is tartottak a községben, többek között itt...

Rézler Kúria

info
Földszintes, klasszicizáló eklektikusan átalakított épület, melyet a Telekyek építtettek, akik a Czóbel és a Vay családdal álltak rokonságban. 1790-ben épült az eredetileg kisebb barokk épület....

Református templom

info
A község legrégebbi épülete, mely eredetileg katolikus templom volt, 1332-35 között István nevű papját említik a források. Kisanarcson 1364-74 körül még fakápolna állt. 1375-ben viszont...

Czóbel-park

info
A Czóbel-kúria 6 hektáros parkjában hatalmas sima levelű páfrányfenyők, vasfák, tulipánfák, platánok és tölgyek nőnek, úgynevezett tájképi (angol-) kert, szentimentális jelleggel. A háború utáni pusztítások...

Czóbel Minka síremléke

info
A Czóbel-kúria kertjében található a ház utolsó gazdájának, Czóbel Minkának a síremléke. Czóbel Minka (1855-1947), a századvég kiemelkedő lírikusa, az új magyar líra egyik előfutára...

Czóbel-park

info
A Czóbel-kúria 6 hektáros parkjában hatalmas sima levelű páfrányfenyők, vasfák, tulipánfák, platánok és tölgyek nőnek, úgynevezett tájképi (angol-) kert, szentimentális jelleggel. A háború utáni pusztítások...

Czóbel-kúria

info
1826-ban Czóbel László építtette. Klasszicista stílusú földszintes épület. Kétszer is átépítették, a 19. század végén eklektikus stílusban, a 20. század második felében újabb kori átalakítással,...

Anarcs az újkorban

info
1801-bol származik a község pecsétje, melynek rajzolatát, leírását ismerjük. A köriratban felül hatágú csillag. A zárt pecsétmezo alján keresztben szántott stilizált földön 3 szál búza,...

Anarcs a koraújkorban

info
Kisanarcs XV-XVI. század fordulóján elnéptelenedett. l551-ben Várdai Mihály és Vetési Péter pereskedett birtoklásáért. 1700 körül a Várdai és Krucsai birtokosoktól átkerül a vajai Vay család...

Anarcs a középkorban

info
Az Anarcs név eredete nem tisztázott, egyes felfogás szerint az arany fonév R. anar alakváltozata rejlik benne -cs képzovel megtoldva, más felfogás szerint az itt...

Református templom

info
A kétablakos, egyenes szentélyzáródású, egyhajós, ma is döngölt agyagpadlójú épület a XIII. században épült román stílusban. A főhomlokzaton a vakolat alatt középkori ornamentális festés nyomai...

Ajak a koraújkorban

info
1773-1786 között a korábban itt lakó reformátusok és a beköltöző római katolikusok között a középkori templomért indult perben kiderült, hogy a kálvinisták száma 142, míg...

Ajak az újkorban

info
Lakói híresen jó dohányt termesztettek, s egészen az 1960-as évekig megőrizték hagyományos viseletüket, mely egyedi jelleget kölcsönzött a településnek és nőnemű lakóinak. Ki kell emelni,...

Vajai ősláp

info
Őr, Vaja és Kántorjánosi községek határában fekszi a VAJAI ŐSLÁP amely mintegy 75 ha. Nagyságú tó, igen kedvelt horgászhely. A tó nagy része közigazgatásilag Őr...

Ajak a középkorban

info
Neve valószínűleg „ajak” száj, nyílás, rés, szűkület szóból alakult ki. Utalás található még a név eredetét tekintve Ajak Miklós birtokossal összefüggésben is. Az első említés...