Hirmagazin

Hírek

Charles Leclerc (Ferrari) aratott győzelmet a Formula–1-es Monacói Nagydíj versenyén, a hazai pályán diadalmaskodó versenyző mögött Oscar Piastri (McLaren) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) szelte át a célvonalat, míg az első ötös sorát Lando Norris (McLaren) és George Russell (Mercedes) zárta. 

Géza
A címvédő Max Verstappen a hatodik lett a piros zászló megszakítást is hozó futamon. Charles Leclerc pályafutása során harmadszor szerezte meg a pole pozíciót Monte-Carlóban, és...

Emmanuel Macron többértelmű nyilatkozatai egyrészt nem vetnek jó fényt arra a törekvésre, hogy mielőbb létrejöhessen a békeszerződés, másrészt Vlagyimir Putyin orosz elnök leszögezte, ha a Nyugat beleszól a háborúba, Oroszország nem félne az atomarzenálját is bevetni.. – képek, videók, grafikonok

Géza
Hogy milyen fegyverekkel rendelkeznek az oroszok, arról cikkünk második felében aduk egy rövid összefoglalót! A francia államfő rendszeresen ellentmondásba keveredik az állításai során, hiszen úgy emlegeti...

„Magyarország köztársasági elnöke nem lehet egy köztörvényes bűnöző, ezért a mai nappal kezdeményezem, hogy az Országgyűlés indítsa meg a megfosztási eljárást Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben, és mondja ki, hogy Sulyok Tamásnak távoznia kell az államfői tisztségből” – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője facebookos bejelentkezésében.

Géza
Dobrev azt mondta, hogy az eljáráshoz szükséges aláírásokat már elkezdték összegyűjteni, ehhez elsőként a DK, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek parlamenti képviselőit kereste meg. Az...