Megduplázza Oroszország a katonai jelenlétét a térségben az észt hírszerzés szerint. Megduplázza Oroszország a balti államok, illetve a finn határon való katonai jelenlétét – írja...
Már idén négy atomerőművi egység építését kezdhetik el a nyugat-ukrajnai Hmelnickij Atomerőmű telephelyén. Ebből kettő a nyolcvanas években félbehagyott VVER–1000 típusú orosz, amelyet amerikai segítséggel...
A polgárháborús afrikai országban legalább négymillió gyerek menekül a harcok elől. Közülük 700 ezren olyan súlyosan alultápláltak, hogy meghalnak, ha nem kapnak gyors segítséget. És...
Az amerikai kongresszus jóváhagyta az F-16-os típusú vadászrepülőgépek eladását Törökországnak, ami korábban vitát váltott ki Washington és Ankara között – jelentette be vasárnap az Egyesült...
Mind a harmincegy tagállam – sőt hivatalos megfogalmazás szerint támogató tagként Svédország – összesen kilencvenezer katonájának részvételével február 11-én kezdődik a NATO évtizedek óta legnagyobb...
Az Egyesült Királyságban hevesen kavarog a levegő, mióta III. Károly király egészségi állapota a középpontba került. A palota nemrég bejelentette, hogy a király rákkal küzd. Egy asztrológus...
Magyarországra érkezett a honvédség gépe, amivel Novák Katalin korábban Katarba utazott. Utána pedig a Sándor-palotába egy konvoj. Az ADS-B Exchange adatai szerint a Magyar Honvédség...
Az Egyesült Államoknak vagy Ukrajna teljes összeomlásával vagy egy kijevi hatalomváltással kell szembenéznie – írja az RIA, hivatkozva az Asia Timesra. Stephen Bryan, a Yorktown...
Élesedett januárban az amerikai–magyar adóegyezmény másfél éve bejelentett felmondása. Érdekesség, hogy az Egyesült Államok a szövetségesével ellentétben Oroszországgal nem szüntette meg a hasonló egyezményét, sőt...
Elsüllyedt egy bevándorlókkal teli hajó Tunézia partjainál, jelenleg 27 eltűntről és 13 halottról szólnak a beszámolók. Elsüllyedt egy szudáni bevándorlókkal teli hajó Tunézia partjainál –...
A közlemény szerint a férfi megcsúszott és elesett a meredek, havas és jeges terepen. A rendőrség helikopterekkel kereste, míg a hegyimentők a földön kutattak utána....
Kigyulladt egy gázvezeték az oroszországi permi területen csütörtökön, a 238 négyzetméteren tomboló lángok eloltásához egy tűzoltó vonatot is bevetettek – közölte a helyi katasztrófavédelmi hatóság....
Az ukrán elnök a hadsereget érintő fontos változtatásokat jelentett be csütörtök este azt követően, hogy felmentette tisztségéből Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, és...
Újabb vulkánkitörés fenyegeti az izlandi Grindavíkot, miután a sziget délnyugati részén fekvő Reykjanes-félszigeten található Sylingarfell tűzhányóból csütörtök hajnalban láva tört a felszínre – jelentette a...
Gondot jelent a fizetési kötelezettségek betartása a Szlovákiában szolgálatot tevő NATO-szövetségeseknek, a külföldi katonák ugyanis nem egyenlítik ki időben a szlovák fegyveres erők által kiállított...
Lassan másfél hete húzódik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnok ügye. Zelenszkij korábban közölte, hogy leváltja Zaluzsnijt, de erre még nem került...
Egy bezárt lakásban hagyta magára 2 és 6 éves lányát az anya. A kicsik étlen-szomjan voltak, a bíróság szerint csak talpraesettségüknek köszönhetik, hogy egyáltalán életben...
Mára ez már megváltozott, legalábbis koreai tekintetben, mert történelmi döntést hozott a dél-koreai parlament a kutyahúsról.. A dél-koreai parlament 2024-es év januárjában elfogadta a kutyahús...
Károly királyról a műtétje után derült ki, hogy rákkal küzd. III. Károly királynál daganatot diagnosztizáltak.. Károly királynál a rák egyik típusát diagnosztizálták, a palota a...
Az oroszok folytatják előrenyomulásukat Liman és Donyeck környékén, miközben négy frontszakaszon 12 ukrán támadást vertek vissza – közölték Moszkvában. Hollandia további hat F-16-os vadászgépet küld...
Több mint 1800 járatot töröltek pénteken az Egyesült Államokban: hóviharokra, özönvízszerű esőzésekre és tornádók kialakulására készülnek. Hóvihar figyelmeztetés van érvényben hat államban Nebraskától Wisconsinig, beleértve...
Szijjártó Péter elmondta: Magyarország elvárásai teljesültek, nem volt oka blokkolni az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséget. Magyarország mindkét elvárása teljesült, így nem volt oka rá, hogy...
Oroszország csaknem teljesen megújította hadászati nukleáris erőit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orosz fegyvergyártás történelmi központjában, Tulában megtartott fórumon, ahol üzent...
Törökország kész drónokat eladni Egyiptom számára – közölte Hakan Fidan török külügyminiszter vasárnap. Recep Tayyip Erdogan török elnök várhatóan február 14-én utazik Egyiptomba, ahol hivatali...
Ami most Nyugat-Európában történik, az „Európa kijózanodása, a visszatérés a normalitáshoz” – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a gazdatüntetések...
A német Lufthansa légitársaság leányvállalata, a Discover Airlines pilótasztrájkja miatt vasárnap légijáratokat kellett törölni és késések voltak. Elsősorban a Gran Canaria, Fuerteventura, Mexikó és Egyesült...
A nagyobb látogatói élmény eléréséhez sütiket használunk.
Bővebben