17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekBuzinkay György: „Csak Dobrev Klárával lehet legyőzni Orbán Viktort”

Buzinkay György: „Csak Dobrev Klárával lehet legyőzni Orbán Viktort”

Buzinkay György, a Momentum elnökségének tagja Facebook-posztban jelentette be, hogy kilép pártjából, és a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozik.

Csak Dobrev Klárával lehet legyőzni Orbán Viktort, ezért csatlakozom a DK-hoz

– kezdi a posztot.

A legfrissebb hírek itt!

A szentendrei politikus, aki 2015 óta volt aktív része a Momentum közösségének, valamint 2016-ban tagja volt a 10 alapító tagnak, akik aláírták a Momentum Egyesület alapító okiratát, 2017-ben ott volt a Momentum párttá alakulásánál, valamint 2018 és 2020 között egy volt a párt 5 fős országgyűlési elnökségének. Tavaly szeptemberben kiélezett versenyben, négy fő közül került ki nyertesként a szentendrei (Pest 3. számú) választókerületben, hogy az ellenzék közös támogatottja lett idén április 3-án, az országgyűlési választásokon, ám végül simán kikapott a Fidesz-KDNP jelöltjétől, dr. Vitályos Esztertől.

Bejegyzésében három pontban foglalja össze, hogy miért döntött a váltás mellett, amik a következők:

„1) A Momentum identitást vesztett, nem hiszek abban a jobbratolódásban, amerre a párt most tart. Meggyőződésem, hogy a Fidesz ellen csak balközépről, mérsékelt irányból, de hazánknak határozottan más jövőt kínálva lehet győzni. Nem hiszek a „böcsületes Fidesz” tézisben, hogy a kormányváltást egy nem korrupt Fidesszel, egy jobboldali párttal ki lehet harcolni. A Demokratikus Koalíció az a párt, aminek biztos identitása van születése óta. Egy európai, demokratikus, köztársasági Magyarország víziója, a balközép programja.

2) Április 3-án végérvényesen kiderült, hogy nem lehet sokpárti az ellenzék. Kell egy domináns balközép ellenzéki párt, amelyik diktálja a tempót, kijelöli az igazodási pontokat, adja a vezetőt. A magyar politikának mindig is ez volt a rendje, aki pedig ez ellen megy, bukásra van ítélve. Mára világossá vált számomra, hogy a Demokratikus Koalíció az a párt, amely képes vezetni az ellenzéket. Az egyedüli ilyen párt. Vagy a DK mögött sorakozunk fel, vagy örökké a Fidesz marad kormányon!

A legfrissebb hírek itt!

3) Mára egyértelműen kiemelkedett egy vezető az ellenzéki oldalon: Dobrev Klára. Meggyőződésem, hogy az ő tehetségével, felkészültségével, szervezeti hátterével lehet csak kormányt váltani. A következő választás lényegi kérdése ez lesz: Orbán Viktornak, vagy Dobrev Klárának fogják hívni a következő miniszterelnököt. Nem fog a semmiből jönni egy ellenzéki megváltó, aki legyőzi a mai kormányt. Ne verjük át újra magunkat, mert annak újabb Fidesz kétharmad lehet csak a vége! Aki kormányváltást akar, annak Dobrev Klára mögött kell felsorakoznia!”

Nem ő az első momentumos képviselő, aki úgy döntött, hogy a DK-ban folytatja, korábban lapunk már beszámolt arról, hogy Újpest polgármestere, Déri Tibor kilépett a Momentumból, hogy Gyurcsány frakcióját erősítse.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work