A Bükki Nemzeti Park (rövidítve: BNP) Magyarország egyik első nemzeti parkja, amely az Északi-középhegységben fekszik. Igazgatósága Egerben található.
Földrajz
Az Északi-középhegységnek a többi vulkanikus hegyeitől eltérő földtörténeti múlttal rendelkező tagja a Bükk hegység. Nagy részét tengeri üledékes eredetű kőzetek, főként dolomit és mészkő építik fel. 800 méternél magasabb fennsíkját meredek sziklaszirtek, a Bél-kő, a Pes-kő, a Tar-kő, a Vörös-kő és a többi „Kő” öleli körül, melyekről csodálatos kilátás nyílik a hegység déli lábára. Utóbb felsorolt csúcsok nagy részén halad keresztül az Országos Kéktúra útvonala.
A Bükk-fennsík felszínét a legkülönbözőbb karsztformák: töbrök, víznyelők, zsombolyok teszik változatossá. A Bükk-hegységben több mint 850 barlangot ismerünk. Közöttük található az ország legmélyebb barlangja, a 250 méter mély, 6700 méter hosszú István-lápai-zsomboly (másik nevén István-lápai-barlang). Jelentősebb barlangjai: a kiépített lillafüredi Anna és Szent István-cseppkőbarlangok, a miskolctapolcai Tavasbarlang, valamint a szabadon látogatható Szeleta- és Balla-barlang. Forrásai, patakjai bővizűek. A vidék nevezetessége a Szalajka-patak mésztufa gátakon 17 m magasról aláhulló Fátyol-vízesése.
Ugyancsak védendő kincsek a földtani, barlangtani értékek. Az eltelt évmilliók geológiai erői és a felszíni mállás változatos karsztformákat hoztak létre a mészkőhegységben:
Víznyelők
Barlangok
Kiemelkedő kövek
Mély szurdokvölgyek
keletkeztek.
A hegység legegységesebb része az átlagosan 800 m magas Bükk-fennsík, melyet a Garadna patak két részre, Nagy- és Kis-fennsíkra bont. A fennsíkok arculatát a karsztosodás határozza meg. Enyhén hullámos felszínük jellegzetességei az alacsony bércek, a közöttük levő dolinák, a víznyelők, zsombolyok és barlangok. Jellemzők a bércek és a szurdokvölgyek. A hegység szép formái a barázdákkal, üregekkel tagolt, lyuggatott mészkőfelszínek, a karrok és ördögszántások. A hegységben eddig ~1115 barlangot tártak fel, közülük 45 fokozottan védett. Az ország legmélyebb barlangja, a 250 méter mély István-lápai-barlang, amely a Szepesi-barlanggal, és a lillafüredi István-barlanggal a legszebb cseppköves karsztjáratok közé tartozik. A Bükk sajátos ékességei a karsztforrások vizéből kiváló mésztufa képződmények. A mésztufa gátakat épít a mederben, s a víz a gátakon átcsobogva kicsiny vízeséseken szalad tovább. Híres Szalajka patak Fátyolvízesése, vagy a Szinva patak forrásmészkő-dombja, a mésztufakiválás által bezárt üregben létrejött lillafüredi Anna-barlang. Jellegzetes tájképi elem a Szarvaskői Várhegy: a víz alatti vulkáni működés szép maradványai az oldalában feltáruló párnalávák.
Növényvilág
A park mintegy 95%-át erdő borítja. A bükki erdők közül legelterjedtebbek a cseres-tölgyesek, melyeket a magasabb régiókban gyertyános-tölgyesek, majd kb. 600 méter fölött a hegyvidéki bükkösök követnek. A BNP egyik legérdekesebb helye az Őserdő, melynek bükkfái 180-200 évesek. Területén több mint 100 éve nem végeznek erdőművelési tevékenységet, sőt, a túrázókat is kitiltották onnan néhány éve. (Régen jelölt turistaút haladt keresztül rajta, ma kerítéssel van körbe véve, így jelentős kerülővel és nem elhanyagolható kaptatón át lehet megkerülni.) A hegységben a bükkösök mellett előfordulnak fenyvesek is, melyek kivétel nélkül telepített erdők.
A fennsíkon a töbrökkel tagolt rétekhez kapcsolható a legváltozatosabb növényvilág. Olyan ritka növényfajok élnek itt, mint a tüzes liliom (tűzliliom), a karcsú- és a moldvai sisakvirág, a sárga ibolya valamint az északi sárkányfű. A legeltetett hegyi rétek jellegzetes ékessége a nemzeti park emblémájában is szereplő szártalan bábakalács. Az orchideák közül legféltettebb a Boldogasszony papucsa (erdei papucskosbor, rigópohár).
Fokozott védelmet élveznek a meredek, északi, sziklás dolomit-mészkő oldalakon, törmeléklejtőkön kialakult, rosszul záródó, letörpült, göcsörtös fákból álló sziklai bükkösök, amelyek számos növényritkaságnak és jégkorszaki maradványfajnak adnak otthont. Az egzotikus szépségű ritka orchideafaj, a Boldogasszony papucsa országos fennmaradása szempontjából kiemelkedően fontos a Bükk hegység sziklai bükköseinek, tölgyeseinek megóvása. A legmeredekebb nyugati sziklaoldalakon él a hársas-berkenyés reliktum erdő, ami igen gazdag alhavasi maradványfajokban. Az alacsonyabb szinteket alkotó tölgyes zóna jellegzetes társulása a reliktum dolomittölgyes.
A dolomit a Bükkben viszonylag kis kiterjedésű, de a rajta kialakult sziklagyepek annál fontosabbak. Legértékesebb társulása a tarka nyúlfarkfüves sziklagyep, amelynek csak egyetlen előfordulása ismert a hegységben. Itt gyepalkotó a tarka nyúlfarkfű és a tarka nádtippan, de a szárazabb, napsütötte részeken megjelenik a lappangó sás is. Az északnyugatnak lejtő gyepek ritka orchideája a légybangó, a sokszor rovarutánzó orchideáknak nevezett bangó nemzetség egyik legkisebb és legészakabbra hatoló képviselője. Ugyancsak különleges az apró rózsaszín virágú illatos bibircsvirág. A jégkorszak utáni hideg, kontinentális idők tanúi közé tartozik a hazánkban már csak a Bükki Nemzeti Parkban megtalálható poloskavész. Magyarországon csak a Bükk-fennsík oldalain nyílik a kék virágú északi sárkányfű, amely nevét jellegzetes formájú virágjáról kapta, amiben Linné egy sárkány fejét vélte felfedezni.
A déli meredek oldalak gyorsan felmelegedő erdeiben, gyepjein a melegebb időszakok növényei is menedéket találtak. Ezek közé tartozik a cserszömörce, amely ősszel vérvörösre színeződő leveleivel lángba borítja a hegyoldalakat.
Állatvilág
Kerecsensólyom
A nemzeti park rovarvilágának kiemelkedően értékes tagja a bükki szerecsenboglárka. A hegyvidékekre jellemző fajok közül külön is említendő a havasi tűzlepke, a havasi cincér, az alpesi gőte, a gyepi béka, a sárgahasú unka, a fehérhátú fakopáncs és a hegyi billegető. Olyan ritka fajok költenek itt, mint kövirigó, a holló, az uhu és a ragadozók közül a fokozottan védett parlagi sas, a kerecsensólyom vagy a kígyászölyv. A hazánkban élő denevérfajok szinte mindegyike előfordult már a Bükkben. Egy különleges halfaj is van, a sebes pisztráng. Énekes madarak közül itt él a kövirigó, a vízirigó és az őrgébics.Az emlősök közül a hiúz már több mint tíz éve állandó lakója a bükki erdőknek. Rokonának, a szintén óvatos vadmacskának jóval népesebb állománya él ezen a vidéken. A nagyvadak közül gyakori a gímszarvas, a muflon és a vaddisznó. A Bükk-fennsíkon legel a híres lipicai ménes.
A Bükk legeldugottabb zugaiban élnek azok a jégkorszakot idéző állatfajok is, amelyek kiválóan alkalmazkodtak a kor mostoha életkörülményeihez. Az alpesi gőte bükki alfaja a Bükk-fennsíkon és az Észak-Bükk vegyes völgyeiben levő erdei tavacskákban, forrásokban, gyakran mélyebb vizű pocsolyákban él. A kárpáti havasokat idézi a nagy termetű kék meztelen csiga. A Bükkben előforduló állatfajok száma ma minimálisan 22 ezer körüli. A száraz, meleg hegyoldalak déli gyepjein él a fűrészlábú szöcske. Hasonló élőhelyeken találjuk az apró termetű pannongyíkok. A meleg tölgyesek, bokorerdők igen változatos rovarközösségeiből talán a leglátványosabbak a lepkék. Akadnak kicsi, jelentéktelennek tűnő fajok, amelyek kiemelt értéket képviselnek, hiszen elterjedésük súlypontja tőlünk délebbre esik, illetve élőhelyeik eltűnése a faj visszaszorulásához vezet Európa-szerte. A Bükk féltett madártani ritkasága a kerecsensólyom, melynek sikeres elterjedéséhez a csaknem két évtizeddel ezelőtt kezdődött, komplex védelmi programok teremtették meg a feltételeket. A sziklai élőhelyek, valamint felhagyott kőbányák még helyenként megtalálható jellegzetes madara a kövirigó, e volt bányákhoz kötődik az uhu költése is. A térség kiemelkedő zoológiai értékei közé tartoznak a veszélyeztetett, egyedi védelmet igénylő nappali ragadozó madarak, mint a parlagi sas, a békászó sas és a kígyászölyv. Az állatvilág világhírű ritkaságai kötődnek a bükki barlangokhoz. Ilyen például a hosszúszárnyú denevér, amely kizárólag barlangokban szaporodik és telel.
Történelem
Ember már jóval az időszámítás előtt is élt a hegységben. Ennek bizonyítékaként a régészek több barlangban megtalálták a neandervölgyi ember eszközeit, csontmaradványait is. A vadászatot és a gyűjtögetést később a nagy mésztartalmú kőzetekre alapozott bányászat, a mészégetés, a hutákban a káliüveg-előállítás, az üvegmívesség, a massákban a fémmívesség, és az összefüggő erdőségeken alapuló fakitermelés, a szénégetés, valamint a kézműipar váltotta fel. A hegycsúcsokon avar sáncok, várak, leomlott falainak maradványai láthatók.
Az ország legnagyobb hegyvidéki, erdős nemzeti parkja létrehozásának alapját a névadó hegység földtani viszonyai teremtették meg. A földtörténeti ókor és középkor változatos tengeri üledékei gyűrődtek fel. A változatos kőzetösszetételhez a talajok sokfélesége kapcsolódik. A változatos felszíni formákhoz pedig olyan mikroklimatikus feltételek társulnak, amelyek jóvoltából a területen egyaránt megtalálja élőhelyét a sajátos kárpáti, mediterrán és a magashegységi jelleget tükröző élővilág, valamint az elmúlt földtörténeti korok számos maradványfaja. A hegységet hatalmas erdőségek uralják, melyekben jól megfigyelhető az észak-déli és a magassági tagozódás.
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
