uddhizmus filozófiai, illetve gyakorlatalapú világnézet és vallás, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén a történelmi Buddha (páli/szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens északkeleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i. e. 6. és 4. század között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát, és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.
A buddhizmus három fő ága a hínajána („kis út”), a mahájána („nagy út”) és a vadzsrajána („gyémánt út”). A hínajána buddhizmus egyik legősibb, máig fennmaradt alága a théraváda buddhizmus, amelyet sokan követnek Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A mahájána ág Kelet-Ázsia-szerte terjedt el, melyhez a zen buddhizmus, a nicsiren-buddhizmus, a tibeti buddhizmus, a singon buddhizmus és a tendai buddhizmus hagyományai tartoznak. A harmadik ág a vadzsrajána buddhizmus, amely egyesek szerint a mahájána egyik ága. Számos forrás szerint a buddhisták száma a világon 230 és 500 millió között van.] Magyarországon a gyakorló buddhisták és a buddhizmussal szimpatizálók száma 5 és 10 ezer fő között van.
A buddhista iskolák olykor különböző módon tekintenek a megszabaduláshoz vezető útra, illetve a szent szövegekre és tanításokra. A buddhista gyakorlat alapja a három drágaságban való menedékvételen alapszik: Gautama Buddha, a dharma/dhamma (a tanítások) és a szangha (a közösség).
Kialakulása
A buddhizmus a történelmi Buddha, Gautama Sziddhártától ered, aki körülbelül i. e. 563–483 között élt, a sákja vagy szkíta nemzetség harcos kasztjához tartozó uralkodó család fiaként. Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában, és egy uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Azonban megrázó élményt jelentett számára harminc éves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál (vagyis a szenvedés) minden érző lény osztályrésze.
E felismerést követően elhagyta a családját, lemondott a gazdagságról, és a megvilágosodás keresése érdekében remetének állt. Harmincöt évesen, egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés (azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta) a tudatlanságból (nem az intellektuális szegénység, hanem a szellemi vakság értelmében) fakad, és a szenvedés oka a mohó vágy, mely viszont a tudatlanságból fakad. A szenvedéstől való megszabadulás ezzel együtt lehetséges, ha megszüntetjük annak okát; ennek módszere pedig a nemes nyolcrétű ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a vágytól, így elérheti a nirvánát (a nirvána jelentése ellobbanás, a szenvedés gyökerének okai lobbannak el). Hátralévő életét tanítással töltötte.
Buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a nirvánát. A különböző buddhista írások szerint Gautama Sziddhártát több buddha előzte meg és fogja még követni.
Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden tudati elhomályosulást (zavaró érzelmet), szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig „mások véleménye és saját elmélkedésünk révén” világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.
Gautama Buddha a hagyományok szerint emberfeletti erőkkel és képességekkel rendelkezett. Tisztában volt a kétkedő tudat működlésével, ezért többször válaszolta az őt csodatevésre kérőknek, hogy „…nem szeretem, elutasítom és megvetem a csodákat” (Dígha-nikája – Buddha hosszú beszédei)[14], és nem tett eleget csodákkal kapcsolatos kérésüknek. A képességekre a hagyomány szerint mély meditáció révén tett szert, akkor, amikor a világi életet maga mögött hagyta és aszkéta gyakorlatokat végzett éveken keresztül. Csodákat csak akkor hajtott végre, amikor az érző lények javára akart cselekedni, és intette az őt követőket, hogy az ilyen képességek megszerzése nem célja az általa ajánlott útnak.
A történelmi Buddháról műalkotás nem született egészen a 2. századig, elsősorban a korabeli szobrászat anikonista szemlélete miatt. Buddha fizikai testének jellemzése néhány korai írásból ismert. Ezekből az írásokból meríthették modelljüket a korai szobrok és domborművek szerzői is. Főleg a páli kánonban szereplő „Egy nagyszerű ember 32 jellemzője” írás volt nagy hatással a művészekre.[ Ezt a 32 jellemzőt kiegészíti további 80 másodlagos jellemző is (páli: Anubjandzsana).
A Dhammacsakkappavattana-szutta a buddhista hagyományok szerint Buddha első tanításait jelenti a megvilágosodása után. Úgy tartják, hogy Buddha az indiai Nerandzsara folyó melletti bódhifa alatt ülve, meditálás közben érte el ezt a szintet. Ezt követően 49 napot csöndben töltött, majd elutazott Bodh-Gajából a közép-indiai Szárnáthba, a szent város, Váránaszi közelébe. Itt találkozott korábbi aszkéta gyakorlótársaival, akikkel hat évig gyakorolt együtt. Az aszkéták először kétkedve fogadták Buddhát, mivel azt gondolták, hogy az feladta az igazság keresését és az aszkéta gyakorlatokat. De amint meglátták Buddha kisugárzását, megkérték, hogy tanítsa meg nekik, amit megértett. Ekkor adta Buddha azt a tanítást, amit később a Dhammacsakkappavattana-szuttába lejegyeztek.
A buddha-vacsana (páli és szanszkrit: „Buddha szava”) azokra a buddhista hagyományok által elfogadott művekre vonatkozik, amelyeket elfogadnak a Buddha tanításaként. Minden hagyomány elfogad bizonyos szövegeket buddha-vacsanaként, amely nem jelenti azt, hogy ezek a történelmi Buddha ténylegesen használt szavai voltak.
A legfontosabb buddhista zarándokhelyek az észak-indiai Gangeszi-síkságon és Dél-Nepálban helyezkednek el, az Újdelhi és Rádzsgír közötti területen, ahol Gautama Buddha élt és tanított. Az életéhez kapcsolódó helyek mára fontos zarándokhelyekké váltak a buddhisták és a hinduk számára. Azonban számos más országban is léteznek ereklyék és zarándokhelyek, amelyekben jelenleg vagy korábban jelentős volt a buddhizmus.
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
