Vitézy Dávid New York példájával állt elő a dugódíj kapcsán, miközben Magyarországon évek óta csak ígéretek és politikai viták övezik a kérdést – íeja a Magyar Nemzet.
A dugódíj bevezetését még Demszky Gábor főpolgármestersége alatt vállalta a főváros a 4-es metró uniós támogatásáért cserébe. Azonban az elmúlt évtizedekben nem sok előrelépést sikerült elérni a kérdésben, ugyanis jogi, infrastrukturális és politikai problémák is vannak a dugódíj bevezetésével.
Évtizedeken át tartó politikai és jogi viták után ma elindult a dugódíj New Yorkban – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid. A volt főpolgármester-jelölt kiemelte, a bevételekből New Yorkban a metróhálózat szükséges felújításait, akadálymentesítését, a második sugárút alatti vonal hosszabbítását, valamint buszhálózati fejlesztéseket finanszíroznak címzetten, összesen 15 milliárd dollár (hatezermilliárd forint) értékben.
Manhattanben a 60. utca alatti területen kell majd fizetni, minden sávot rendszámfelismerő kamerák figyelnek. Napközben a behajtás díja kilenc dollár (körülbelül 3600 forint) lesz, hétköznap reggel öttől, hétvégén reggel kilenctől minden este kilencig. A teherautók és a buszok magasabb díjakat fizetnek. A díj fokozatosan emelkedik három évente, 2028-tól 12, 2031-től 15 dollár lesz. Kedvezményt a mozgásukban korlátozottak és – bár jellemzően eddig sem ők autóztak zömmel New York központjába – az alacsony jövedelmű, szociálisan rászoruló autósok kapnak, automatikusan a zónában lakók nem – hisz ez egész Amerika tömegközlekedéssel legjobban ellátott területe
– írta Vitézy Dávid.
De mi a helyzet Budapesten, hiszen hazánkban a dugódíj kérdése a fővárosban kerül rendszeresen elő. A dugódíj bevezetéséért 2021-ben a Levegő Munkacsoport kezdett aláírásgyűjtésbe. Az ultrazöld szervezet szerint ötszáz forintos napi matricával lehetne kezdeni a budapesti dugódíjat, amelyet minden, a főváros határát átlépő jármű vezetőjének ki kellene fizetnie. A környezetvédők azt valószínűsítik, hogy egy ilyen díj hatására egy időre megszűnne a forgalmi dugók jelentős része, javulna a levegő minősége, és kissé fellélegezhetne a város.
A havi szinten egy tömegközlekedési bérlet árával nagyjából megegyező mértékű behajtási díj tudatilag és szakmai szempontból egyaránt elő tudná készíteni az általunk már évek óta javasolt kilométer- és szennyezésarányos városi útdíj bevezetését is
– értekezett a dugódíj bevezetéséről még 2021-ben Vargha Márton, a civil szervezet közlekedési témafelelőse.
A dugódíj bevezetése azonban egyáltalán nem önkéntes dolog, a Demszky Gábor által vezetett főváros ugyanis vállalta a dugódíj bevezetését az Európai Unió felé, cserébe az M4-es metró építésének támogatásáért. A dugódíj bevezetése tehát kötelező, de a helyzet nem ilyen egyszerű. A dugódíj bevezetéséhez ugyanis az országgyűlés hozzájárulására, és egy törvény módosítására is szükség van. Így akármennyire is kötelező a dugódíj bevezetése, ilyen döntést a főváros nem hozhat az országgyűlés beleegyezése nélkül.
A dugódíj ráadásul nagy felháborodást is keltene a lakosság körben, mert nincsenek a városon kívül megfelelő számban P+R parkolók és a közösségi közlekedés is hagy kivetnivalót maga után.
Amint arról már a lapunk is beszámolt, Karácsony Gergely a 2019-es programjában még ambiciózus tervekkel állt elő a P+R parkolók létesítésével kapcsolatban. A főpolgármester azt álmodta meg, hogy a városhatár közelében és a külső kerületekben, növekvő méretű P+R parkolókat fognak létesíteni, a városhatáron kívül pedig buszsávokat létesítenek, de ebből nem lett semmi. Sőt, éppen ellenkezőleg, a Fővárosi Közgyűlés decemberi ülésén Karácsony Gergely egykori helyettese, Kiss Ambrus egyenesen azt állította, a fővárosnak nem feladata P+R parkolók építése, és a kormányzatra hárítva ezzel a felelősséget.
Nyitókép: Illusztráció (Fotó: Hirmagazin.eu)