Home Életmód Életmód hírek Budapestet sürgeti a Nemzetközi Atlétikai Szövetség

Budapestet sürgeti a Nemzetközi Atlétikai Szövetség

Budapest több díszpolgára is kiáll az atlétika-vb mellett. Infostart

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke levélben fordult a budapesti rendezésről készült nemzetközi szerződést aláíró magyar felekhez, azaz a magyar szövetséghez (MASZ) és a magyar kormányhoz, amiben jelezte, november végéig választ vár a 2023-as világbajnoksággal kapcsolatban.

Az olimpiai bajnok egykori középtávfutó a MASZ holnapján közzétett levelében egyetért azzal, hogy Budapest demokratikusan megválasztott új vezetése kialakítsa álláspontját a vb rendezéséről, ugyanakkor hangsúlyozta, a kérdés nem tűr halasztást, a nemzetközi szövetségnek sürgősen tudnia kell, hogy az új főpolgármester és városvezetés támogatja-e a világbajnokságot.

Ha bármilyen okból kifolyólag nem épül fel a központ – ami komoly következménnyel jár a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére –, haladéktalanul új házigazdát kell találnunk az eseménynek” – idézi Sebastian Coe-t a MASZ honlapja. A sportvezető azt is megjegyezte, hogy Magyarország már így is késedelemben van az atlétikai központ fejlesztésének megkezdésével.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének jogát, jelenleg ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester a hónap elején, miután részt vett a kormányülésen, az atlétikai stadion építéséről és a világbajnokságról közölte: azt kérte a kormánytól, hogy a fővárosi önkormányzat részletesebben tudjon tájékozódni a beruházásokról, és a kabinet várja meg a közgyűlés november végi ülését. Múlt hétfőn a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) – konkrétumok nélkül – pozitívnak és előremutatónak értékelte a találkozót a főpolgármesterrel.

A bizonytalan helyzet miatt elsőként Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó indított közösségi kampányt a világbajnokság támogatásáért, amelyhez már több mint tízezren csatlakoztak, köztük klasszis sportolók. Több sportág hazai szövetsége szintén közleményben biztosította támogatásáról a kezdeményezést, valamint a Nemzet Sportolói közösen kérték Budapest új vezetőit, hogy járuljanak hozzá a vb megrendezéséhez.

A Magyar Olimpiai Bizottság sportolói bizottsága és elnöksége, továbbá a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége is kiállt a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti rendezése mellett. Legutóbb, a hétvégén a magyar paraatléta válogatott tagjai és a válogatott mellett dolgozó sportszakemberek álltak ki a hazai vb mellett.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás