13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekBudapest - Patkánynak, senkiházinak nevezte egy rendőrünket a parancsnoka.. - videó.. ...

Budapest – Patkánynak, senkiházinak nevezte egy rendőrünket a parancsnoka.. – videó.. – Szólj hozzá!

Száznál is több kábítószerkereskedőt fogott el csoportjával a megsértett rendőrünk.

Később azzal védekezett a parancsnok, ezek nem az ő szavai, csak vezető társai véleményét adta tovább. Hogy emelje a tétet, mások előtt úgy beszélt beosztottjáról, hogy azt ha vészhelyzet lenne simán agyonlőnék, elment az esze, ha a japán rendőrségnél szolgálna elvárnák tőle a rituális öngyilkosságot.
A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumának tárgyalótermében egy sérelemdíj iránti per során hangzottak el ezek a mondatok, melyet több tanú is megerősített.
A súlyos szavakat eredetileg 2019 tavaszán mondta egy beosztottjáról az egyik budapesti kerületi kapitányság vezetője, több másik rendőr jelenlétében.
A sértegetésekről az egyik rendőr hangfelvételt is készített, amit az eljárás során bizonyítékként el is fogadott a hatóság.

Budapest egyik legsikeresebb drogellenes rendőri egységének irányítóját sértegette a kapitányság vezetője.

A csoport négyéves fennállása alatt 130 akcióban 200 kábítószer kereskedőt fogott el, ezzel lényegesen csökkentve a főváros bűnügyi fertőzöttségét: A drogot vásárlók többsége betörésekből, autófeltörésekből szerezte meg a kábulat árát, a dílerek kiiktatásával a vagyon elleni jogsértések is csökkentek.

A csoport munkáját felső szinteken is elismerték, jutalmakat, Pro Urbe díjat kaptak, munkájukról készített filmet példaként vetítették a többi kerület kapitányának.

Címlapokra kerültek, az egész országban hírük ment, más rendőri egységek is kikérték tanácsaikat, segítségüket.

2019 áprilisában egy drogdíler elfogása közben vezetői utasításra félbe kellett hagyniuk egy akciót. Nem értették miért, ezért hogy fedezzék magukat – hiszen a törvény szerint ha a rendőr bűncselekményt észlel, intézkedési kötelezettsége van – ezt leírták a jelentésükben, vagyis egy hivatalos okiratban. A parancsot kiadó vezető ezután ragadtatta el magát, s mivel a rendőrök kiálltak a csoportvezető mellett az egész csapatot feloszlatta, majd átszervezte a kapitány. A sikeres csapat vezetőjét azután „szolgálati érdekből” egy külső kerületbe vezényelték körzeti megbízottnak.

A rendőrség szakszervezeteinek jogászai szerint egyre több az olyan per, ahol emberi méltóságukban, hivatásukban megsértett rendőrök indítanak a parancsnokaikkal szemben. A perek többségét ráadásul sorra nyerik a „kisrendőrök”, ami azt sugallja, a parancsnokok egy része nem igazán sajátította el a vezetői képességeknek azt a részét, hogyan kell bánni a beosztottjaikkal, mit nem engedhetnek meg maguknak még egy jogosnak tűnő feddés esetén sem.

Az esettel kapcsolatban a Blikk kikérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság álláspontját s, de a folyamatban levő eljárás érdekeire hivatkozva a BRFK nem adott ki részleteket a perről.

Baracz Vilmos, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete ügyvédje képviseli az érintett rendőrt, szerinte minősíthetetlen, hogy egy fegyveres testületnél egy vezető ennyire elragadtassa magát. A rendőrök szabályszerűen, a törvényeknek megfelelően írták meg a jelentésüket, minden törvényt megsért az, hogy egy bűncselekmény elkövetőjének elfogásáról visszarendelték őket.

A Fővárosi Törvényszék március 17-i elsőfokú döntése alapján elmarasztalta a sértegető kapitányságvezetőt, viselkedését egyértelműen sértőnek, rendőrtiszthez méltatlannak minősítve.

A parancsnoknak emellett egymillió forintos kártérítést is kell fizetnie egykori beosztottjának.

A történetnek még nincs vége, az ügyben elkövetett jogsértések miatt a főtiszttel szemben bűncselekménynek minősülő ügyben is folyamatban van egy nyomozás.

blikk nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work