1.1 C
Budapest
2023. december. 4. hétfő

Bud Spencerrel egy jó kis film – teljes film: Akit bulldózernek hívtak (1978)

Dátum:

Megosztás:

Buldózert (Bud Spencer), a mackótermetű nápolyi kagylóhalászt nehéz kihozni a sodrából, ám amikor szívének kedves hajóját egy éppen arra settenkedő tengeralattjáró tönkreteszi, határozottan veszélyessé válik.

Hogy lehűtse haragját, amíg a bárkát a kijavításig szárazra emelik, kedvenc pihenőhelye, a Gálya nevű vendéglő felé veszi útját, ahol szokás szerint a szövetséges hadsereg katonái ütik el idejüket.

Hamarosan kiderül, kicsi a hely ennyi embernek, s hangos pofonok verik fel a környéket… Az Akit Buldózernek hívtak (eredeti cím: Lo chiamavano Bulldozer) 1978-ban bemutatott olasz–német akcióvígjáték. Az élőszereplős játékfilm rendezője Michele Lupo, producere Elio Scardamaglia.

A forgatókönyvet Marcello Fondato és Francesco Scardamaglia írta, a zenéjét Guido és Maurizio de Angelis szerezte. A mozifilm a Leone Film és a Rialto Film gyártásában készült. Olaszországban 1978. szeptember 15-én, Magyarországon 1983. január 20-án mutatták be a mozikban. Bud Spencer úgy nyilatkozott, hogy az egyik legkedveltebb filmje a Buldózer.

FORGATÁS:
Az akkor színészi fénykorát élő Raimund Harmstorf szerepeltetése többek közt azt a célt szolgálta, hogy a film a német mozikban is jól szerepelhessen. Ennek ellenére Harmstorf sem itt, sem más Bud Spencerrel készült közös filmjében (pl. Seriff az égből) nem tudott jól szerepelni, a tömegjelenetekben nem tudott kitűnni és a karizmája is elnyomottabb a főhőshöz képest.
Ezzel szemben a magyar Joe Bugner, aki profi bokszoló volt tökéletesen együtt tudott dolgozni Spencerrel a bunyóknál és más jeleneteknél, ami jobban harmonizált a főszereplőhöz, ezért még több másik filmben szerepeltek együtt. A D’Angelis testvérek által szerzett filmzene népszerű sláger lett. A verekedések sokkal eltúlzottabbak itt, mint más korábbi vígjátékokban: a fölpofozott emberek szinte a magas égig repülnek, vagy kiviszik a téglafalat is, akkora erővel csapódnak neki.
Az összetűzésekben az agresszió nagyon marginalizálódott, egyértelműen látszik, hogy igazi, mulatságos verekedésekről van szó, amelyek szórakoztatni akarnak és nem az adrenalint növelni. A verekedése vicces eltúlzása pedig folytatódik a későbbi Bud Spencer-, illetve Spencer-Hill filmekben. A film Olaszországban elsöprő sikert aratott és bekerült a hatvan, legjobban kivitelezett hazai alkotások közé. Bud Spencer sikerét mi sem mutatja még, hogy 1978-ban még három másik filmjével is a 10 toplista élére került.
ÉRDEKESSÉGEK:
A Bud Spencerrel verekedő iszákos amerikait játszó Claudio Ruffini a filmben valóban felhajtott nem kis mennyiségű szeszt. A színész-statiszta egész életében alkoholizmussal küszködött, később emiatt már nem tudta munkáját folytatni és a mértéktelen alkoholfogyasztás okozta a halálát.
Buldózer fiatal barátaival a bárban egy gitáron kísérve énekli a Quien te lo dijo c. dalt – ez Bud Spencer szerzeménye, aki pályája során énekelt és zenélt számos hangszeren (gitár, zongora, szaxofon), ezért nem is kellett imitálnia a filmekben a zenélést. Számos önálló szerzeménye is van olasz és nápolyi nyelven.
Köszönjük a filmet! Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...