Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Brutálisan meggyilkolt és megerőszakolt egy 85 éves asszonyt négy Borsod megyei férfi

Vádat emeltek négy férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és szexuális erőszak miatt – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

A vádlottak 2019. november elején Szalonnán, egy borsodi kistelepülésen az esti órákban találkoztak egyikük házában, és megbeszélték, hogy pénzt szereznek a szemközti házban egyedül élő 85 éves nőtől. Amikor besötétedett, a nyitott kertkapun bementek az udvarra, onnan pedig az épületbe. Egyikük magával vitt egy félméteres tömör vasdarabot.

HÁTULRÓL RÁTÁMADTAK AZ IDŐS ASSZONYRA, ÉS LEGALÁBB NÉGYSZER FEJEN ÜTÖTTÉK. A SÉRTETT A FÖLDRE ESETT, DE A VÁDLOTTAK NEM HAGYTÁK ABBA A BÁNTALMAZÁSÁT, A FEJÉT ÉS AZ ARCÁT ÜTLEGELTÉK IGEN NAGY ERŐVEL. AZ ESZMÉLETLEN ÁLLAPOTBAN LÉVŐ NŐ SÉRELMÉRE AZ EGYIK VÁDLOTT SZEXUÁLIS CSELEKMÉNYT VÉGZETT

– tudatták a közleményben. A vádlottak ezután kutatni kezdtek a házban, és ismeretlen összegű készpénzzel távoztak.

A vadállati bűncselekmény következtében a sértett a helyszínen meghalt. Az ügyészség a letartóztatásban lévők közül három vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetés, egy vádlottra határozott tartamú fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

index

hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás