A fiatal anyát megerőszakolta egy migráns, az Ausztrál szövetségi állam, Queensland, Capalaba nevű településén.

Cassar Aba nem régen költözött a településre, ahol rögtön kiszúrta magának a fiatal anyát és a lányát. Több esetben próbált meg vele beszélgetésbe elegyedni, azonban a fiatal anya nem kívánta a társaságát, amiért Cassar nagyon feldühödött, és egyik este otthonába lepte meg az anyát.

Őt is és lányát is kikötözte, majd az anyát a lánya előtt többször megerőszakolta, aztán eloldozta őket, és mondta: „Jövök holnap is, de ne merjetek szólni a rendőrségnek, mert maghaltok!”

Másnap valóban ment, azonban az anya egy nagy konyhai késsel várta, és az ajtón belépő migránst azonnal szívenszúrta, majd hasbaszúrta – miközben folyamatosan azt kiabálta, hogy:

„Engem többször nem fogsz megerőszakolni, te beteg állat!”

Ezek után a kocsijához kötötte, és majd 2 km távolságon, a település egy kietlen részéig húzta maga mögött a már akkorra élettelen testet.

Másnap találták meg a migráns tetemét ott, ahova az anya bedobta előző este, miután eloldozta az autójáról.

Az ausztrál rendőrség lefolytatta a vizsgálatot, és a 2015-ben történt elkövetés óta is vizsgálati fogságban lévő anya hétfőn állt bíróság elé. A bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal a feltétellel, hogy jó magaviselete esetén, legkorábban 20 nap múlva szabadulhat.

Szólj hozzá, oszd meg! Hirmagazin.eu

Forrás: Hirmagazin.eu

 

ElőzőKipusztítottuk a gerinces állatvilág 60%-át
KövetkezőSütőben sült mákos guba: erre használd fel a száraz kiflit
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza