Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Brutális tempóban drágul a hús ára: ha így marad, akkor luxus lesz a pörkölt és a rántott hús is

Magyarország — A tehetősek ínyenc csemegéjévé válhatnak a legnépszerűbb magyar fogások, a sertéspörkölt, a rántott hús, a fasírt, a debreceni sertéssült, a cigánypecsenye

– minden, ami sertésből készül. Bődületes tempóban és megállíthatatlanul drágul ugyanis a sertéshús ára.

Pedig már most sem olcsó, a karaj kilójáért a boltokban átlagosan 1500 forintot kérnek, de még a lapocka ára is 1300 forint. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint éves szinten már eddig is 10-15 százalékot drágult a sertéshús. Ezek még nem a végső árak. Ha beválnak az előrejelzések, az év végéig akár 30 százalék is lehet az áremelkedés, és akkor egy kiló karaj akár 2000 forintba is kerülhet majd.

Nagy Gyulát elszomorítja a drágulás, de nem mond le a rántott húsról /Fotó: Varga Imre

 A Kínában tomboló sertéspestissel magyarázza a drágulás okát Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke.

– Egyes szakértők szerint százmilliós nagyságrendet is elérhet az elpusztult vagy kényszervágott állatok száma, és ez a húsmennyiség hiányzik a kínai piacról. A távol-keleti ország most külföldről vásárol, ez pedig felhajtja az árakat – magyarázta a szakember. Hozzátette: a megnövekedett felvásárlási árat a húsipari vállalatoknak előbb-utóbb be kell építeniük az árakba, különben tönkremennek. Ráadásként még a munkabérek is emelkedtek 10 százalékkal.

Most úgy látszik, ez a drágulás nem átmeneti, mert nem tudni, mikor és hogyan birkóznak meg a kínai gazdák a járvánnyal, így Kína egy ideig temérdek húst vásárol.

Fória Katalin kedveli a sült kolbászt. Szerinte az árak csak kezdetben rettentik el a vásárlókat /Fotó: Varga Imre

Nem optimista Petró József (65), az egyik budai hentesüzlet vezetője sem.

– Két hónap alatt 200-300 forinttal emelkedtek az árak, 40 százalék is lehet decemberig a drágulás. Elképesztő, hogy a korábban a szegények eledeleként ismert élelmiszerek, mint a szalonna vagy a töpörtyű valósággal luxussá váltak.Már most is érezzük, hogy a vásárlók besokalltak és kevesebbet vesznek – adott helyzetképet a boltvezető.

Az üzlet egyik törzsvásárlója, Fória Katalin (63) szerint viszont az emberek mindenhol először elbizonytalanodnak az árak miatt, de aztán úgyis megveszik, amit megszoktak.

– A kereskedelemben dolgozom, és azt látom, hogy a nagyobb áremelés után a vevők visszafogottabban költenek, de aztán idővel minden visszaáll a régi kerékvágásba – mondta az asszony.

A KSH adatai szerint eddig az ábrán látható termékek drágultak

Százmillió állatáldozat

A sertéspestis vaddisznókat és a házisertéseket egyaránt megbetegít. Nincs ellene sem oltóanyag, sem gyógyszer, a gazdák csak a járványvédelmi intézkedések betartásával előzhetik meg a bajt. Magyarországon egyelőre csak vaddisznóknál mutatták ki. A bőrön, a ruhán és a cipőn lévő vírus is fertőzhet, így nem szabad használni a szántóföldről, a kaszálóról, a legelőről frissen betakarított takarmányt.

blikk

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás