Brutális katonai segélyt ígért Ukrajnának a brit kormányfő – videó

Dátum:

Rishi Sunak Kijevben jelentette be, hogy 50 millió font (vagyis huszonhárom milliárd forint!) katonai támogatást kapnak az ukránok.

„Büszke vagyok rá, hogy az Egyesült Királyság az első pillanattól kezdve kiállt Ukrajna mellett” – idézte a brit miniszterelnök szavait a BBC. Rishi Sunak hozzá tette:

„Miközben az ukrán hadsereg mind jobban szorítja vissza a támadókat, az oroszok kegyetlenül bombázzák a civileket. Azért jöttem, hogy új fegyvereket, köztük légvédelmi ágyúkat, radarokat, drónelhárító fegyvereket ajánljak fel és azt, hogy a tél közeledtével fokozzuk az Ukrajnának nyújtott humanitárius segélyeket.

A BBC emlékeztet rá:

a Kijevi vezetés az elmúlt hetekben többször is kérte a Nyugatot, hogy szállítson hatékony légvédelmi eszközöket.

E hét elején az oroszok egész Ukrajnára kiterjedő, pusztító rakéta csapásokat mértek bosszúból, amiért az ukrán hadsereg visszafoglalta Herszont és környékét.

Volodimir Zelenszkij elnök a G20-ak nemrég lezajlott csúcstalálkozóján elhangzott videó beszédében azt mondta: elérkezett az ideje, hogy megállítsák Oroszország pusztító háborúját.

A most bejelentett 50 millió fontos támogatás keretében Ukrajna egyebek közt 125 darab légvédelmi ágyút, valamint az iráni eredetű drónok elleni elektronikai harceszközöket kap. Emellett Nagy-Britannia további ukrán katonák kiképzését is vállalta.

A hónap elején Ben Wallace brit védelmi miniszter bejelentette, hogy London ezer darab, új légvédelmi rakétával segíti az ukrán hadsereget.

Nyitókép: Fotó: Twitter

Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

 

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Hídfőnek ütközött egy hajó Oroszországban – videók

Eddig tisztázatlan körülmények közt tért le a hajó a...

Az egész világot bejárta a csoda híre..

Az élet néha a legmegdöbbentőbb történeteket produkálja. Ciudad del...

Közleményt adott ki a Kensington-palota a nagybeteg Katalin hercegnéről

Kiderült mikor végezhet újra teljesértékű munkát Katalin hercegné.. Az egész...

Nagyon kellemetlen adatlopási ügyben érintett az Európai Parlament

Saját alkalmazottai rendkívül érzékeny adatai szivárogtak ki. Személyi igazolványok, útlevelek,...
Megszakítás