Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Brutális iskolai verekedést videóztak le egy keszthelyi középiskolában

A pszichológus szerint azok is részesei az erőszaknak, akik körülállnak verekedőket, vagy felveszik őket, és nem segítenek. Az érintett iskola igazgatóját egyelőre nem érte el az RTL Híradó.

Egy lány egy másik fejét rugdosta és a hajánál fogva húzta a földön az osztályteremben, az RTL Híradó információi szerint egy keszthelyi középiskolában. A lányok üvöltve szidták egymást, miközben többen is belekeveredtek a verekedésbe, mások pedig telefonjukkal videóztak.

A szombati RTL Híradóban megmutatták a mobiltelefonnal rögzített felvételt. Egy tizenéves lányt kezdett el verni két másik, nekilökték a padnak, hátba rúgták, ketten végül földre kerültek. Ott még jobban eldurvult a verekedés. A videón látszik, hogy többen is inkább felvették a támadást, ahelyett, hogy segítettek volna. Voltak, akik jól szórakoztak a látottakon, hangosan nevettek. Egy fiú lépett végül közbe, és az egyik lányt arrébb vitte.

Az iskola igazgatója nem reagált az RTL Klub megkeresésére.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László azt mondta: ha egy tanár ilyen verekedést lát, meg kell próbálnia közbeavatkozni és szétválasztania a verekedőket. Azt nem tudni, ebben az esetben volt-e a közelben pedagógus.

A megkérdezett pszichológus szerint azok is részesei az erőszaknak, akik „csak” körbeállják a verekedőket, vagy videózzák őket. Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus úgy fogalmazott: ez a megszégyenítés non plus ultrája.

Egyelőre nem tudni, miért verekedtek össze a tizenévesek a keszthelyi középiskolában.

Videó: http://hvg.hu/itthon/20180210_Brutalis_iskolai_verekedes?s=hk

Forrás: Hvg

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás