27.7 C
Budapest
2022. augusztus. 14. vasárnap

Brutális bírságot kaphatsz, ha így dobod ki a karácsonyfát: mutatjuk, mihez kezdj vele..

Dátum:

Megosztás:

Rengeteg lehetőség közül választhatunk akkor is, ha nem szeretnénk csak úgy kidobni elszáradt karácsonyi fenyőt, hanem inkább magunk gondoskodnál az újrahasznosításáról. Mutatjuk is, milyen megoldások jöhetnek szóba!

A hagyományok szerint jellemzően január hatodikán, azaz Vízkereszt napján kezdik el sokan lebontani karácsonyfájukat. Régen úgy tartották, ha Vízkereszt éjjelén még fent vannak a díszek, a karácsonyfának egész évben így kell maradnia, különben balszerencse kísért bennünket.

Ezt azonban senkinek sem tanácsoljuk, helyette inkább vegyük sorra, hogyan szabadulhatunk meg a legegyszerűbben és legkörnyezetbarátabb módon a megunt és leszáradt tűlevelűnktől!

Ezt felejtsük el!

Először is vegyük sorba, mint ne tegyünk! Az első és legfontosabb: hogy eszünkbe se jusson kihajítani az ablakon! Ez nemcsak balesetveszélyes, hanem köztisztasági szabálysértésnek is minősülhet, ami 5-50 ezer forintos helyszíni bírsággal büntethető, sőt feljelentés esetén akár 300 ezer forintos bírságot is fizethetünk- írta a Pénzcentrum. Jobban járunk tehát, ha inkább egyéb hivatalos utat követünk!

Elégetni sem ajánlott

Bár a fenyőfák kitűnő tüzelőanyagok, a tisztifőorvos korábban arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a helytelen lakossági tüzelés az egyik legjelentősebb forrása a szálló pornak, illetve számos légszennyező anyagnak. Ezért arra figyelmeztetnek, hogy a nem megfelelően feldolgozásra kerülő fenyőfajták magas gyantatartalmuk károsíthatja is a tüzelőberendezéseket, illetve a kéményeket. Éppen ezért senkinek nem éri meg kockáztatni egy kis plusz tüzelőanyag miatt. Kertes házakban a szabadba elégetni sem ajánlott – bár nem mindenhol tiltják, de erről korábban itt írt a HelloVidék!

Akkor hova dobjuk ki?

A karácsonyi ünnepeket követően az FKF Zrt. Budapesten általában több mint félmillió fenyőfát szokott begyűjteni a kukák mellől vagy a kijelölt gyűjtőhelyekről. Az FKF tájékoztatása szerint az elhasznált fenyőfák kihelyezésénél a lakosság többféle lehetőség közül választhat:

Ezek között a társaság oldalán lehet böngészni! A kukák melletti vagy utcai kihelyezéseknél azonban figyelni kell, hogy a fák ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.

Az FKF szerint is január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában egy-másfél hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a karácsonyfákat, a gyűjtőjárművek normál rendszerű hulladékszállító járművek és a fenyőfákat elszállító kocsik a kommunális gyűjtést végzőkhöz hasonlóan járatrendszerben, meghatározott útvonalon dolgoznak. Ezért a társaság azt javasolja, hogy lehetőség szerint a lakók a háztartási hulladék elszállítását megelőző este helyezzék ki a fákat a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyre. A társaság tapasztalatai alapján egyébként március elejétől kezdve már csak nagyon elvétve kerülnek ki karácsonyfák a gyűjtőhelyekre.

A vidéki nagyvárosokban is van lehetőség a leadásra

A karácsonyfákat nemcsak Budapesten, hanem a legtöbb vidéki nagyvárosban szintén összegyűjtik. Szombathelyen például a SZOVA Nonprofit Zrt. és a SZOMHULL Nonprofit Kft. még 2021 decemberében 121 darab fenyőfagyűjtő helyezett ki a város tömbházas övezeteiben. A környéken élők ezekbe helyezhetik el a teljes mértékben lecsupaszított karácsonyfákat. A gyűjtők tartalmát lehetőségeinkhez mérten legalább hetente egy alkalommal ürítik.

A családi házas területeken azonban nincsenek kijelölt gyűjtőpontok, a szombathelyiek az egyes körzetekhez rendelt gyűjtőnapokon tehetik ki ingatlanjuk elé a feleslegessé vált lebontott fenyőket (díszek, égősor, karácsonyfa tartó, stb. nélkül). Elszállításukra két alkalommal kerül majd sor januárban és február hónapokban. Másrészt a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a Körmendi úti hulladékudvarban is elhelyezheti díjmentesen a kidobott, lebontott fenyőket. Ez a lehetőség január 31. után is rendelkezésre áll.

Ez a sors vár a kukák mellé rakott karácsonyfákra

A kiszolgált tűlevelűeket az FKF először aprítja, majd ezt követően a BKM Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek, ahol nagynyomású gőzt fejlesztenek. Az így nyert hőenergiából – nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel – környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő. A fővárosban keletkező háztartási hulladék mintegy kétharmadát tüzelik el a Hulladékhasznosító Műben. Más nagyvárosokban is – az égetésen túl – az összegyűjtött karácsonyfákat az illetékes kertészetek felaprítják, és talajtakaró forgácsként, mulcsként is újrahasznosítják.

Saját kertünkben igy hasznosíthatjuk újra!

Azoknak, akiknek kertjük vagy kisebb földjük van érdemesebb újrahasznosítani a fenyőt is. Elsőre talán ez furának tűnhet, pedig elég sok hasznos dologot készíthetünk a lebontott ünnepi fából:

1. Használjuk az ágakat talajtakaráshoz

Vágjuk le a hosszú ágakat és takarjuk be velük például az évelő növények ágyásait. Ez különösen akkor hasznos, ha az évelők érzékenyek a fagyos időre.

2. Tápanyagnak is kiváló

A tűlevelek savtartalma aránylag magas, így kiváló tápanyagot szolgáltatnak a növényeknek. Rázzuk le a megszáradt tűleveleket a fenyőről, majd söpörjük össze őket, ezután akár a lakásban, akár a kertben található növények trágyázására felhasználhatjuk.

3. Talajvédelemhez

A kertünknek lehet olyan része, ahonnan az eső (különösen a nagy nyári zivatarok idején) elhordja a földet, oda érdemes lehet a fenyőfa néhány ágát letenni. Ez ugyanis a lezúduló vízből kiszűri a földet (és lassítja a víz folyását), és segít abban, hogy több talaj maradjon meg a kertünkben.

4. Komposztnak is remek

  • A fenyőtű vízmegtartó mulcsot ad, melegíti a talajt. Savanyú talajt kedvelő növényekhez használjuk, ilyenek a begónia, a hortenzia, a liliomfa, a japán kamélia, a rododendron.
  • A fát komposztálhatjuk, de csak megfelelő aprítás után, hacsak nem akarunk évekig várni arra, hogy komposztálódjon. A tűlevelekkel keverjük össze, mert ezek összetömörödve ellenállnak a baktériumok bontó munkájának, és nehezen komposztálódnak.
  • Jó esetben az elhasznált fa komposztként végzi, de egy kertészkedő ember (Bálint gazda) szerint jóféle támkaró is készíthető belőle, az oldalágak letakarítása után.

5. Készíthetsz belőle egy új komposzt rakást

Az új komposzthalom legjobb alapja lehet a vékony ágak rétege – beleértve az örökzöld ágakat is. Ez enged egy kis légáramlást a halom alján, és az ágak idővel lebomlanak. Vágjuk össze a fenyő ágait, majd helyezzük őket a komposztláda aljára. Ezután jöhetnek a konyhai maradékok, növények, levelek.

6. Daraboljuk fel és tegyük el az ágakat tavaszig

Érdemes kicsit előre gondolkodni, feldarabolni, és a tüskékkel együtt félretenni tavaszig. Veteményezéskor aztán a megásott lyukakba érdemes egy-két szál fenyőt elrejteni – a borsó kifejezetten kedvelni fogja, ha fenyővel dúsított földbe vetjük el.

+1. Madáretetőnek

A karácsonyfa igazi újra hasznosítása, ha tavaszig madárbúvóhelyként, etetőként tudjuk használni. Ha csak annyit teszünk, hogy kitesszük a kertbe, rögzítjük valamihez, magunk is megfigyelhetjük, hogy alakul át a karácsonyfa. Hamarosan rászállnak a madarak, megbújnak ágai közt a mókusok. Díszítsük újra a fát madáreleséggel, faggyúgolyókkal, gyümölcs szeletekkel.

Címlapkép: Getty Images

hellovidek

Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

5 tipp, amivel nem fogja a hűtője zabálni az áramot

A rezsicsökkentés közepette számtalan olyan házi praktikát bevethetünk, amik minimális odafigyeléssel sok energiát megspórolnak számunkra. Most öt olyan tippet...

Volt szlovák miniszterelnök: Csak szegény rokonoknak nézünk ki Magyarország mellett

Igor Matovic volt kormányfő, Szlovákia jelenlegi pénzügyminisztere a Facebook-oldalára írta ki véleményét országáról, amit aztán később törölt – írja...

Szörnyű tragédia történt Bakonysárkánynál

Hiába minden, a helyszínen meghalt a sofőr. Letért az útról, és fának ütközött egy személygépkocsi Bakonysárkány és Mór között...

Horror: feldarabolta nevelt lányát az orvos (18+)

Egy fővárosi tejivóban találták meg a fiatal nő kézfejét, a Balatonban a többi testrészét Egy megdöbbentő balatoni gyilkossági ügyet...
facebook