Home Főhírek Belföldi hírek Brüsszel szerint a migráció egy megélhetési modell

Brüsszel szerint a migráció egy megélhetési modell

Visit Marrakesh on a trip to Morocco. Kép: audleytravel

Az Európai Parlament múlt héten elfogadott határozatában két rendkívül veszélyes, Magyarország érdekével teljes mértékben szemben álló megállapítást tesz – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

Kép: 24.hu

Szijjártó Péter azt mondta: Brüsszel szerint a migráció egy megélhetési modell, amely rendkívül veszélyes, hiszen ezzel az Európai Unió elismeri mindenkinek a jogát  arra, hogy a megélhetése érdekében migránsként utazzon, felrúgva a határvédelemre és a szuverenitásra vonatkozó szabályokat.

Szijjártó Péter hozzátette: az Európai Parlament (EP) határozata rögzíti, el kell érni a visszaküldés tilalmának érvényesülését is, vagyis a külügyminiszter szerint az EP azt akarja elérni, hogy egyetlen migránst se lehessen visszaküldeni oda, ahonnan érkezik, és a migránsok jogi státuszuktól függetlenül jogosultak lennének mindenfajta szolgáltatásra.

A tárcavezető hangsúlyozta: az afrikai törekvések egybeesnek a brüsszeli „önfeladó” európai uniós állásponttal, a földrajzi és érdekbeli különbözőségek nem látszanak.

Szijjártó Péter elmondta: május 2-án, Marrakeshben tartják az úgynevezett rabati folyamat kormányközi tárgyalási fordulóját. A rabati folyamatban 57 ország vesz részt, köztük az európai uniós országok, és majdnem harminc afrikai ország, a téma a migráció. A kormányközi tárgyalási fordulón el akarnak fogadtatni egy nyilatkozatot, amely a migráció szervezését és menedzselését szorgalmazza, a migrációt hasznos, jó és támogatandó folyamatnak tartja – tette hozzá. Szavai szerint a nyilatkozat tartalmazza, hogy a migráció hozzájárul a fogadó országok fejlődéséhez, támogatni és segíteni kell, hogy különböző migrációs útvonalak jöhessenek létre.

Visit Marrakesh on a trip to Morocco. Kép: audleytravel

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra: a magyar kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy a migráció rossz, veszélyes és megállítandó folyamat, a migrációt nem menedzselni és szervezni, hanem megállítani kell.

Nem fogadjuk el, hogy a migráció hozzájárulna a fogadó országok fejlődéséhez, ugyanis az elmúlt két és fél, három esztendő európai folyamatai azt mutatták: a fogadó országokban a migránsok biztonsági kockázatot jelentenek, ezért a magyar kormány nem járul hozzá a politikai nyilatkozat elfogadásához – mondta a külügyminiszter, hozzáfűzve, hogy Magyarország külön nyilatkozatot fog tenni, így az Európai Unió sem képviselhet közös álláspontot.

Szijjártó Péter szerint a brüsszeli és a marrakeshi eset is mutatja, hogy a frontok száma nem csökken a migrációs vita vonatkozásában, hanem egyre inkább nő. El akarják érni, hogy „beálljunk az európai mainstreambe, ami nem fog megtörténni, független attól hány frontot nyitnak meg ebben a kérdésben” – közölte összegzésként .

Forrás: MTI, kormany.hu

ElőzőA nap képe: az 1000 lóerős Toyota Auris
KövetkezőEgy növény, amelyik több nyereséget hoz, mint 10 tonna kukorica (Olvasd el és nézd meg!)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás