18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldBrit védelmi miniszter azt mondja, hogy az orosz haditechnika silány, az orosz...

Brit védelmi miniszter azt mondja, hogy az orosz haditechnika silány, az orosz vezetés hanyag, a logisztika csapnivaló és Putyin cselekedetei a 77 évvel ezelőtt legyőzött fasizmust és zsarnokságot tükrözik… – Szólj hozzá!

A brit védelmi minisztert azonban nem elégedett meg ennyivel, így folytatta:

A háború kezdetén:

„Az orosz katonáknak egészen az ukrán határ átlépéséig nem mondták meg, hogy mi a feladatuk, így lehetőségük sem volt a felkészülésre”.

„Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között 70 kilométernyi előrenyomulás után összeomlott a logisztikai rendszer, az orosz alakulatok ezért „a világ legnagyobb közlekedési dugójába” ragadtak bele, és gyorsan elfogyott üzemanyaguk és élelmük is”

– mondta a brit védelmi miniszter.

„Az orosz katonai járművek „olcsó gumijai” rendre defektet kaptak, a teherautók futóműveinek gömbcsuklói eltörtek, és az elhagyott orosz járművekben gyakran találni olyan ukrajnai térképeket, amelyeket még az 1980-as években nyomtattak”..

(A brit védelmi miniszter mintha azt akarná mondani, hogy csoda, hogy egyáltalán odataláltak az oroszok Ukrajnába, … szerk.  )

Ben Wallace, a brit védelmi miniszter így folytatta:

„Lelőtt orosz SZU-34-es vadászbombázókban találtak olyan GPS-berendezéseket, amelyeket ragasztószalaggal rögzítettek a műszerfalra, hogy a pilóták egyáltalán tudják, merre járnak”.

A brit védelmi miniszter kijelentette: Putyin … cselekedetei a 77 évvel ezelőtt legyőzött fasizmust és zsarnokságot tükrözik.

Szólj hozzá! Mondd el a véleményedet, mert nekünk fontos a véleményed, mert a Hirmagazin.eu Online Média olvasója vagy, és mi megbecsüljük olvasóinkat!

A vélemény szabadon kijelenthető, így nincs jó – vagy rossz vélemény, minden vélemény a maga nemében ÉRTÉK!

Osztd meg a cikket, ha tetszett, hogy mások is elmondhassák a véleményüket!

Hirmagazin.eu

mandiner nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work