13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldBrit EU-népszavazás - Többségben a kilépést pártolók

Brit EU-népszavazás – Többségben a kilépést pártolók

MTI 2015. szeptember 28.

A legújabb adatok szerint relatív többségben vannak azok a brit választók, akik Nagy-Britannia kilépésére szavaznának a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazáson.

A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából a YouGov közvélemény-kutató cég által készített, hétfőn ismertetett felmérés kimutatta, hogy ha a 2017 végéig tervezett referendumot „holnap” rendeznék, a brit választók 40 százaléka arra voksolna, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból, és 38 százalék pártolná a bennmaradást.

A The Times felidézi, hogy a brit EU-tagság fenntartásának hívei még a nyár elején is tíz százalékpontos előnyben voltak. A lap magyarázata szerint azonban úgy tűnik, hogy az európai menekültválság eszkalálódása átfordította a közhangulatot.

A válaszadók 6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem venne részt a referendumon, 16 százalék pedig nem tudja, merre szavazna.

Néhány héten belül ez a második olyan kimutatás, amely a brit EU-tagság feladását pártolók többségét jelzi.

A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap megbízásából szeptember elején elvégzett felmérés szerint – amelyet a Survation közvélemény-kutató cég készített – a brit választók 51 százaléka voksolna arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Ez a kutatás a bizonytalanok és a szavazni nem kívánók kiszűrésével készült. A Mail on Sunday magyarázata szerint is a fordulat egyértelműen az európai menekültválsághoz köthető.

Az elmúlt évek hasonló közvélemény-kutatásai rendre a brit EU-tagságot pártoló szavazótábor kényelmes többségét jelezték, és még az előző, júliusban elvégzett Survation-felmérés is 54-46 százalékos megoszlást mutatott az EU-pártiak javára.

Az évtized elején, a munkáspárti Tony Blair miniszterelnökségének idején előfordult, hogy a brit szavazók több mint 60 százaléka támogatta Nagy-Britannia uniós tagságát.

David Cameron brit miniszterelnök két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt az idei választások után kormányon marad, 2017 végéig népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról.

A Konzervatív Párt váratlan fölénnyel megnyerte a május 7-ei parlamenti választásokat, és a brit EU-tagságról szóló népszavazás törvénytervezete be is került az új brit kormány idei törvényalkotási programjába.

A brit kormány a referendum előtt újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások egyik központi eleme London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása lenne.

A brit választók a Brüsszellel folytatott tárgyalások eredményei alapján dönthetnének a tervezett referendumon arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

 

 

Előző

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work