11.9 C
Budapest
2022. szeptember. 29. csütörtök

BRFK az éjszakában – videó

Dátum:

Megosztás:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társhatóságokkal együttműködve komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartott szombat éjszaka több belvárosi szórakozóhelyen és azok környékén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Polgárőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Önkormányzat, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, Belváros-Lipótváros Önkormányzata, BFKH V., VI., VII. Kerületi Hivatalok, valamint a Budapesti Közlekedési Központ munkatársaival közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak 2022. április 9-én éjszaka a főváros V., VI. és VII. kerületében.

Az akció kiterjedt a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek felderítésére, a lopások, a garázda jellegű, valamint a prostitúcióhoz kapcsolódó jogsértések megelőzésére, illetve az ittas, bódult járművezetők, szabálytalan közlekedők ­– köztük a taxisok – kiszűrésére is. A hatóságok nemcsak a közterületek biztonságára fókuszáltak: ellenőriztek több szórakozóhelyet is.

A rendőrök több mint 700 igazoltatást végeztek, 19 embert fogtak el vagy állítottak elő kábítószer birtoklása, ittas járművezetés, garázdaság, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és lopás miatt, valamint két embert körözés miatt. A rendőrök további két ember orvosi ellátására is intézkedtek.

Az akció során 246 gépjárművet ellenőriztek, 133 esetben pedig alkoholszondát is alkalmaztak, amely három alkalommal pozitív eredményt mutatott.

Kisebb közlekedési szabálysértések miatt hat, egyéb szabálysértések miatt négy feljelentés készült. A rendőrök záróvonal átlépése, köztisztasági szabálysértés, kötelező haladási irány megszegése és hatósági engedély hiánya miatt összesen öt esetben szabtak ki helyszíni bírságot. Nyolc embert közigazgatási bírsággal sújtottak kanyarodási szabályok és behajtási tilalom megsértése, valamint ittas vezetés miatt.

A razzia során kilenc szórakozóhely, valamint négy szálláshely működését is ellenőrizték az V. és VII. kerületek területén, amely eredményeként a társhatóságok négy esetben alkalmaztak bírságot és kezdeményeztek egyéb eljárást.

A hétvégihez hasonló nagy létszámú, komplex ellenőrzésekre rendszeresen lehet számítani a fővárosban.​

police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktor munkája nem volt hiábavaló! .. Jelzésértékű, hogy az EP-ben az európai reneszánszban reménykedő pártok határozottan kiálltak Magyarország mellett!

A támadásokról eleget hallottunk, eleget élvezkedett ezen a baloldali sajtó, arról azonban keveset beszélünk, hogy a vörös többségű...

2023. április 30-ig magánszemélyeket nem tehetnek ki önkormányzati bérlakásból!

Az MTI szerint Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát egyhangúan támogatta a testület.. A döntés értelmében a Fővárosi Önkormányzat vállalta a...

Hamar itt a hideg, és aki egész évben nem készült fel, az könnyen megfázik, de van megoldás!

Kurkuma, gyömbér, sárgarépa, ebből készíts ívólevet! A gyömbér miatt egy kicsit erős lesz, de meg kell inni, és akkor...

„Sándor, Sándor, tűnj a p…mból” – skandálták az abortusztörvény ellen tüntetők a Belügyminisztérium előtt – Így zajlott a demonstráció

Szeptember 13-án jelent meg a Pintér Sándor, belügyminiszter nevéhez köthető rendelet, amely az abortusztörvény egyik mellékletén változtatott: eszerint...