A múlt heti EU-csúcs zárónyilatkozata világosan rögzítette, hogy nem engedhet az unió a stratégiai érdekeiből a briteknek még akkor sem, ha ez a kereskedelmi megállapodás nélküli Brexithez vezet, így az EU27 kimondta, hogy elsősorban a briteknek kell engedniük, ha meg akarnak állapodni.
Ehhez képest a britek azt vetik az EU szemére, hogy így nem lehet tárgyalni, hogy csak az egyik fél engedjen, így a hétfői híráramlás ismét arról szó, hogy mindkét fél a másiktól várja az első nagy engedményt a vitás kérdésekben.
A gond csak az, hogy mindez 75 nappal az átmenti időszak lejárta előtt zajlik és az EU27 írásban rögzített tárgyalási keretfeltételein nehézkes változtatni, sokkal jobban kötik az uniós főtárgyaló kezét. Persze mind Angela Merkel német kancellár, mind Emmanuel Macron francia elnök jelezte, hogy az uniós oldalon is kellenek informális engedmények, hogy végül összejöjjön a kereskedelmi megállapodás, igaz a bűvös kifejezés mindig az, hogy „de nem bármi áron”.
Ugyanezt hangsúlyozta a hétfőn Londonba repült Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke is (fenti képünkön – a szerk.), az uniós-brit közös Brexit-bizottság uniós vezetője a Reuters tudósításában. Szerinte a briteknek kell engednie az állami támogatási, halászati és közös vitarendezési kérdésekben, mert enélkül nem lesz megállapodás. A brit kormány minisztere, Michael Gove, illetve David Frost brit főtárgyaló viszont mindig azt mondja: a leendő megállapodásnak abból kell kiindulnia, hogy az Egyesült Királyság januártól egy szuverén, független állam, így az EU ne akarja megkötni a kilépő ország kezét az állami támogatási, versenyjogi, szabályozási, halászati kérdésekben. Egyelőre még azt sem rögzítette a két fél, hogy a következő hetekben mikor, milyen gyakorisággal és milyen határidőig tárgyalnak a Brexit feltételeiről.
A lényeg viszont az és ez adja továbbra is egymás melletti elbeszélés és huzavona alapját a kérdésben: ha a kilépés után továbbra is nulla vámok és tarifák mellett akarja élvezni a közös nagy uniós piac előnyeit az Egyesült Királyság, akkor el kell fogadnia az uniós állami támogatási, versenyjogi és vitarendezési keretekhez nagyon hasonló környezetet, mert ha nem, akkor az előnyöket sem élvezheti.
AZ EU-NAK IGENIS ALAPVETŐ ÉRDEKE, HOGY DEMONSTRÁLJA AZ UNIÓS KÖZÖS PIACBÓL ÉS VÁMUNIÓBÓL VALÓ KILÉPÉS KÖLTSÉGÉT,
így tehát a britek kell végre eldönteniük és ennek tükrében lépéseket tenniük: mennyire akarnak közel maradni az uniós piachoz? Ha közel akarnak maradni, akkor ahhoz unióshoz közeli szabályozási rendszer dukál, ha viszont a szabályozási függetlenség a fő cél, akkor eltávolítják magukat a közös piactól is.
Ezt a döntést egyébként a brit kormány a jelek szerint még mindig nem hozta meg, inkább próbált engedményeket kicsikarni az EU27-től, de az a megosztási kísérletek ellenére múlt héten is sokadszorra összezárt, és egy erős üzeneteket tartalmazó zárónyilatkozatot rögzített. Ebből nehéz kimozogni uniós oldalon, így most már tényleg az a kérdés, hogy az idő sürgetése mellett milyen utat választ a brit kormány, mert attól függ, hogy végül a következő hetekben még érdemi tárgyalások lesznek az EU és a brit kormány között, vagy csak azt mímelik a felek, hogy a közvélemény szemében a másikat tudják feltüntetni a kereskedelmi megállapodások elmaradása okának.
A brit kormány zsarolási potenciálját nemcsak az uniós zárónyilatkozat tartalma, hanem az a régóta fennálló tény is árnyalja, hogy az EU27-nek sokkal kevésbé fájna a kereskedelmi megállapodás elmaradása, mint a briteknek (az EU27 GDP-jében a britekkel való kereskedelem súlya csak 3%-os, míg a briteknél ugyanez az EU27 irányába 14%).
Azt, hogy milyen utat választ a kormány, azt is eldönti, hogy a ma a Lordok Háza elé kerülő, nemzetközi jogsértésre készülő belső piaci törvény végül milyen módosításokon esik át, mielőtt törvény lesz belőle, ha egyáltalán lesz belőle. A következő hetekben tehát erről a törvényről is sokat hallunk még, ami egyébként az EU és a brit kormány közötti mostani, jelentős tárgyalási bizalomhiánynak is az egyik alapja, ugyanis annak beterjesztésével Boris Johnson brit kormányfő egyes értelmezések szerint tudatosan kiprovokálta, hogy a tárgyalások végül ne mehessenek a megállapodás irányába, hanem egy pár hetes közjátékot beleértve végül a no-deal Brexit felé tereljék az ügyet. A gond közben az is, hogy egy friss felmérés szerint a brit lakosság kétharmada szerint igenis rossz lenne ez a kimenet, noha retorikailag jó megoldásként próbálja azt eladni a brit kormány.
portfolio
