Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Bréking: Czeglédy Csaba szabadlábon védekezhet, a bíróság megszüntette a háziőrizetét

A bíróság megszüntette Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletét, így mostantól kezdve szabadlábon védekezhet.

Mint ismert Czeglédi Csaba ellen adócsalás miatt emelt vádat Csongrád Megyei Főügyészség. A vádirat alapján dr. Czeglédi Csaba – a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és ügyvezetője – 2011-től kezdve olyan bűnszervezetet hozott létre, melynek célja a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaságok kötelezettségének csökkentése, illetve meg nem fizetése volt.

Az ügyészségi közlemény alapján a Czegédy által irányított bűnszervezet működésének ideje alatt több Magyarországon működő multinacionális vállalat részére közvetített diákmunkaerőt, 2011 és 2017 között.

Az ügyészség szerint Czeglédy a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezet elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vezetőkig. A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 személy vett részt, az ügyészség pedig összesen 6,2 milliárd adócsalással vádolta őket.

Czeglédyt 2017 júniusában vették őrizetbe a pénzügyőrök, ezután pedig előzetes letartóztatásba került. Tavaly március 1-jén, miután a független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették, mentelmi jogban részesült, így elhagyhatta a börtönt. Ám másfél nap múlva mentelmi jogát felfüggesztették és gazdasági csalás gyanúja miatt ismét őrizetbe vették.

Ezt követően a Szegedi Törvényszék tavaly decemberben megszüntette a letartóztatását és elrendelte bűnügyi felügyeletét. Tartózkodási helyének szombathelyi otthonát jelölték ki.

Czeglédy most a Facebook oldalán tett közzé egy meglepő posztot, melynek alapján úgy tudni, hogy megszüntették vele szemben a kényszerintézkedést, így a továbbiakban szabadlábon védekezhet majd.

Czeglédy posztjában azt írja:

„Csaba szabad. A bíróság a mai napon a kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataimra, a kötődésemre, az eljárás során eddig tanúsított magatartásomra figyelemmel megszüntette velem szemben a kényszerintézkedést”

Forrás: Blikk

Kapcsolódó hírek

Elfogatóparancsot adtak ki a kedd este a Dunából kimentett Szabó Bálint ellen..

Géza

Így, vagy úgy, de kifizeted a tartozásod, jobb a törvényes, tisztességes módot választani, de ha nem megy, .. a NAV így „vezet rá” arra, hogy jó legyen neked is..

Géza

Friss részletek az újdörögdi gránátbalesettel kapcsolatban

Géza