-1.8 C
Budapest
2023. február. 7. kedd

Breaking – Három férfit vettek őrizetbe a Katzenbach-gyilkosság miatt, köztük van Curtis testvére is – részletes beszámoló az aljas gyilkosságról..

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Tovább bővülhet a gyanúsítottak köre, értesüléseink szerint ugyanis újabb embereket fogott el a rendőrség az egykori MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. A 45 éves korában kámforrá vált férfi földi maradványait az eltűnését követően több mint 11 évvel, tavaly decemberben találták meg.

Katzenbach Imre / Fotó: RAS-Archívum Katzenbach Imre / Fotó: RAS-Archívum

Kedden három embert is elfogtak, egyiküket a Liszt Ferenc Repülőtéren. Úgy tudjuk, az egyik biztonsági cég alkalmazottait az ismert labdarúgó eltűnésével és megölésével összefüggésben vette őrizetbe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A nagyszabású akcióban a TEK és az NVSZ munkatársai is részt vettek.

Mint megírtuk, a KR NNI Életvédelmi Osztályának munkatársai a jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben lévő H. Attilát a holttest megtalálása után gyanúsították meg emberöléssel.

Mindenki ezt olvassa most!

A XVII. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án eltűnt Katzenbach Imre maradványait idén október 23-án találták meg Baranyajenő térségében. Az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak. A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként, tettestársaihoz hasonlóan rá is több éves börtönbüntetés várt.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

Katzenbach az autóját és személyes iratait hátrahagyva vált köddé nem sokkal 45. születésnapja után. A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy bűncselekmény áldozata lett, mígnem 2019-ben olyan információkhoz jutottak, hogy a férfit meggyilkolták. Kiderült az is, hogy a gyilkos hol rejtette el a holttestet, így a nyomozók Baranyajenő térségében megtalálták és azonosították az áldozat maradványait.
A rendőrség egy jelenleg is börtönbüntetését töltő korábbi üzlettársát, H. Attilát (50) gyanúsították meg.

A volt labdarúgó földi maradványait halála után 11 évvel, Soltvadkerten helyezték végső nyugalomra.

Ismert Katzenbach Imre levele, mely itt elolvasható, – s melyből kiderül, a volt labdarúgó tudta, hogy meg fog halni, mert vadásznak rá.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályát. Amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Frissítés:

Curtis testvére a Katzenbach-gyilkosság egyik gyanúsítottja

Curtis testvére az egyik gyanúsított

Curtis testvére az egyik gyanúsított

Ahogy fentebb írtuk, kedden hajnalban a rendőrség és a TEK három újabb embert fogott el az egykori MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. Most kiderült: az egyik gyanúsított nem más, mint a rapper, Curtis testvére.
Egyiküket a Liszt Ferenc Repülőtéren kapták el, ott dolgozott egy biztonsági szolgálat munkatársaként. Mint ismert, a XVII. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án eltűnt Katzenbach Imre maradványait idén október 23-án találták meg Baranyajenő térségében. Az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak. A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként, tettestársaihoz hasonlóan rá is több éves börtönbüntetés várt. Eddig egy gyanúsítottja volt az ügynek, azonban a mai három elfogott újabb férfi között ott vannak azok ketten, akik konkrétan végrehajtották a gyilkosságot.

Katzenbach halála

Katzenbach az autóját és személyes iratait hátrahagyva vált köddé nem sokkal 45. születésnapja után. A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy bűncselekmény áldozata lett, mígnem 2019-ben olyan információkhoz jutottak, hogy a férfit meggyilkolták. Kiderült az is, hogy a gyilkos hol rejtette el a holttestet, így a nyomozók Baranyajenő térségében megtalálták és azonosították az áldozat maradványait. A rendőrség egy jelenleg is börtönbüntetését töltő korábbi üzlettársát, H. Attilát (50) gyanúsították meg.

A volt labdarúgó földi maradványait halála után 11 évvel, Soltvadkerten helyezték végső nyugalomra.

Ismert Katzenbach Imre levele, melyből kiderül, a volt labdarúgó tudta, hogy meg fog halni, mert vadásznak rá.

A levelet, részletesen, a cikk alján közöljük!

A PestiSrácok információi szerint az ügyben több tanú is megszólalt a rendőröknek. A portál szerinte ezek az emberek azt mondták, hogy a volt focistát H. Attila csalta a vadásztelkére, ahol Sz. Lajos és L. István a férfit meggyilkolták, majd elásták. A lap szerint a valódi megbízó a negyedik férfi, H. László volt. Katzenbachnak azért kellett állítólag meghalnia, mert tartani lehetett attól, hogy mindent kipakol a milliárdos bűncselekmény-sorozatról, illetve bizonyos pénzeket is kerestek rajta.

A portál azt írja, Katzenbachnak esélye sem volt, támadói mindketten harcművészek, illetve Sz. Lajos pedig hivatásos katona is volt. Sz.Lajos egyébként nem más, mint az ismert magyar rapper, Curtis testvére.

A mindent leleplező levél

„Életveszélyesen megfenyegettek, meg akarnak öletni! Ezekkel keresték meg a feleségem és üzenték általa… több esetben üzentek, hogy eltesznek láb alól… H. A. „irányítása alatt lettem ezekben az években több cég vezetője. Ezeket a cégeket ő kezelte: számlák, munkák, szerződések, pénzek mozgása.” – olvasható sok más, döbbenetes állítás mellett a levélben.

A levél ezzel zárul: „Bemocskolták hazugságokkal az életemet…Sajnos tönkre ment a családunk, elvesztettem a házunkat, a vagyonunkat… Az ügyek folyamatosan gyűltek, tornyosultak…, kezdtem megrogyni. De a mókuskerékből nem tudtam kilépni. Hazugság, becsapás, színjáték az utóbbi időszak az életemnek… Ezt nem akarom tovább csinálni. Most fenyegetnek, meg akarnak ölni, öletni. ”

Néhány további részlet Katzenbach leveléből, melyből kiderül, a férfinek elege lett a hazugságokból és rettegett az életéért:

Részlet Katzenbach Imre hátrahagyott leveléből - néhány részt személyiségi jogi okból takartunk ki, de megvan a teljes levél, minden le van írva, kiktől félt Katzenbach... / Fotó: Blikk Részlet Katzenbach Imre hátrahagyott leveléből – néhány részt személyiségi jogi okból takartunk ki, de megvan a teljes levél, minden le van írva, kiktől félt Katzenbach… / Fotó: Blikk

Részlet Katzenbach Imre hátrahagyott leveléből - néhány részt személyiségi jogi okból takartunk ki, de megvan a teljes levél, minden le van írva, kiktől félt Katzenbach... / Fotó: Blikk Részlet Katzenbach Imre hátrahagyott leveléből – néhány részt személyiségi jogi okból takartunk ki, de megvan a teljes levél, minden le van írva, kiktől félt Katzenbach… / Fotó: Blikk

Számos megdöbbentő dolgot leírt még a hét oldalas levélben, nevekkel kísérve, ezeket személyiségi jogi okokból kipontoztuk:

„2009. 04. 08-án azonban tudomásom nélkül megváltoztatták a … Kft. ügyvezetőjének a személyét… Aláírásomat is meghamisították, mert a hivatalos papírokat az aláírásommal kellett volna ellátni az ügyvéd jelenlétében… Feketelistás lettem az APEH-nál. A … Kft. volt a csúcs, hiszen az APEH rátette a kezét túlszámlázás miatt. Beletettük a pénzünket és elbuktuk. … kapzsisága miatt. Rátette a lakásomra az APEH a tartozást, amit el is veszítek.”

A levélben leírta azt is, hogy pontos instrukciókat kapott arra vonatkozóan, hogy amikor az adóhivatalba kellett mennie ellenőrzésre, akkor pontosan mit mondjon.

„A számlákat legyártották a könyvelésben, szerződésekkel, megállapodásokkal együtt. Persze, amikor az APEH szimatot kapott, nem egyeztek a nyilatkozatok, pánik alakult ki.”

„Ezeket a pénzeket a … OTP-ben vették fel és levették a busás hasznot, a többit vitték …-nek, …-nek és …-nak. Az utóbbi időben tudtam meg pontosan, hogy működik a gépezet. Rákérdeztem, hogy nem lett baj, erre ígérgettek pénzeket. Közben lehetett érezni a nagy költekezést. Vásároltak földeket vadászterületeket, építkeztek, drága autókat üzemeltettek” – jegyezte meg Katzenbach Imre a levélben, melyben nem csak üzleti ügyekről van szó, de társai intim titkait is megosztotta benne, ami miatt vélhetően sokan nem szeretnék, ha a levél teljes egészében nyilvánosságra kerülne.

Katzenbach Imre, a sportoló

Katzenbach Imre 1983 és 1990 között 150 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen szerepelt kék-fehér színekben és tíz gólt szerzett. Tagja volt az 1986–87-es idényben bajnokságot nyert csapatnak. 1990 és 1996 között Görögországban játszott. Az 1996–97-es idényben ismét az MTK játékosa volt és így tagja lett a bajnok és magyar kupa-győztes csapatnak.

Katzenbachot játékostársai és edzői is kedvelték, így a korábbi MTK-tréner Both József (75) is. – Letaglózott a hír, szóhoz sem jutottam. Rendkívül illemtudó, segítőkész ember volt, csak jókat tudok róla mondani. Nagyon szerettem, edzőként az egyik kedvenc játékosom volt – mesélte a Blikknek.

Turtóczki Sándor (64) 1987-ben bajnoki címet ünnepelhetett vele. – Csupaszív, nyerő típusú játékos volt, minden mérkőzésen rengeteget tett a csapatért – mondta a korábbi csatár.

Az MTK akkori kapusa, Gáspár József (65) szintén jó szívvel emlékszik vissza rá.– Rendes srác volt, egy kiváló, nagy munkabírású középpályás. Soha nem volt vele probléma az öltözőben, mindenki szerette – fogalmazott Gáspár.

Az Eclipse-ügy

Az Eclipse-ügy 2010 márciusában pattant ki, amikor a vám- és pénzügyőrség munkatársai több milliárdos adócsalás elfogták a cég és az üzletileg hozzá kapcsolódó vállalkozások vezetőit – itt merült fel Katzenbach neve is. Az ügyben 2017 októberében született meg a jogerős ítélet. A Fővárosi Ítélőtábla bűnszervezetben elkövetett adócsalásért több vádlottal, szemben különböző időtartamú fegyházbüntetést szabott ki. H. Attila több mint 4 éves büntetést kapott.

blikk, PS

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Tömegverekedés a Fradi–Újpest derbi előtt: megszólalt a rendőrség

A rendőrség 14 gyanúsítottat hallgatott ki és két férfit – köztük az egyik szervezőt – őrizetbe vett a...

„Összekuporodva vagyunk… félünk, nem tudni, hogyan tovább” ‒ Egy magyar család is a rengés sújtotta török területen rekedt, beszámoltak a hátborzongató részletekről

Lapunkhoz eljutott egy magyar család drámai beszámolója az első törökországi rengések utáni állapotokról. A helyszín Malatya, amely egy...

Britney Spears ismét meztelen fotót posztolt, de ne feledkezzünk meg arról, hogy Britney imád meztelenkedni.. Íme néhány új és régi képe..(18+)

Britney imád meztelenkedni.. Íme néhány új és régi képe.. Britney állapota igencsak aggasztó: legalábbis erre utal, hogy az utóbbi...

Csütörtökön Brüsszelbe érkezhet Volodimir Zelenszkij az Orbán Viktor részvételével tartandó EU-csúcsra..

Az Euronews információi szerint csütörtökön Brüsszelben tárgyalhat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon az uniós csúcstalálkozón, amelyen Orbán Viktor...