5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságBővült a csok, már nagy házat is vehetünk

Bővült a csok, már nagy házat is vehetünk

A 150 négyzetméternél nagyobb használt családi házak egy része is elérhetővé válik az új családtámogatási feltételeknek köszönhetően.

A 70-es és 80-as években épült, most többségében kihasználatlan ingatlanok zömének sorsa ugyanakkor megpecsételődni látszik, jó részük forgalomképtelen – derül ki egy felmérésből.

Az általában nappali plusz 4-6 szobás ingatlanok átlagos ára a nagyobb és a közepes városokban együtt mozgott és a 46-52 millió forint közötti sávba emelkedett, ami mintegy 23-30 százalékos drágulás a három évvel korábbihoz képest – tájékoztatott a Költözzbe.hu lakásportál, amely az elmúlt hat év árváltozásait vizsgálta a 150 négyzetméteresnél nagyobb családi házak piacán.

A portál szakértői megállapították, hogy a nagy lélekszámú megyeszékhelyeken – részben a nagyobb kínálat miatt – a sáv alsó végéhez közelítenek az árak. Összehasonlításul: Budapesten ebben a kategóriában – nyilván erős területi szórásban és a műszaki felszereltségtől is függően – 68 millió forint az átlagár, de jellemzőbb a 85-90 milliós ár. A luxus kategóriában nem ritka a 250-300 millió forint sem.

Családi házak - grafikon

A KSH 2015-ös adatai szerint Magyarországon a teljes, 4,4 milliós lakásállományból mintegy 2,7 lakás található 1-3 lakásos épületben. Arról nincs pontos adat, hogy az önálló családi házak száma mennyi, de nagyjából 1,9-2,1 millióra tehető. Ennek a tömegnek mintegy 8-10 százaléka (csaknem 200 ezer) tartozik a 150 nm-nél nagyobb, általában több szintes kategóriába. Állapotuk – a luxus kategóriát kivéve – általában közepes, 20-25 százalékuké rossz, viszonylag kevés a belső variálási lehetőség és jellemző a kisebb-nagyobb kert és a gépkocsi beálló. A jelzett mintegy 200 ezer házból összesen harmincezret kínálnak rövidebb-hosszabb ideje.

Nem meglepetés, hogy a nagy lélekszámú főváros és Pest megye mellett – ezek adják a kínálat hatvan százalékát – főleg az elmaradottabb megyékben találunk sok nagy méretű eladó családi házat. A lakosság létszámához viszonyítva a legtöbbet Hajdú, Szabolcs és Heves megyében, de például Somogyban 1500, Zalában 1300 és Veszprémben is 1250 ilyen házat szeretnének eladni.

szerző: Hunyor Erna Szofia

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work