2.1 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Botrányos: Rázárta Vivien öthónapos kisfiára az ajtót a 75-ös troli sofőrje

Dátum:

Megosztás:

Budapest – Szörnyű vége is lehetett volna annak az esetnek, amelyet egy budapesti fiatal édesanya élt át gyermekével.

Majoros Vivien (22) a Hősök terén akart leszállni a 75-ös troliról 5 hónapos kisfiával, Benett-tel. A babakocsit azonban egyedül nem tudta levinni a járműről, egy nő segített neki ebben.

A következő pillanatban azonban a vezető rácsapta az ajtót a babakocsiban fekvő gyerekemre, csak azután nyitotta ki újra, hogy az egész busz hangos kiabálásba kezdett. Amikor a segítségem leért Benett-tel, legnagyobb megdöbbenésemre az orrom előtt újra bezárult az ajtó – mesélte a megdöbbentő esetet Vivien a Borsnak.

Az anyuka hiába szólt a sofőrnek, hogy más maradt a gyerekkel, nem hallgatott sem rá, sem a többi utasra. – Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll – kapta válaszul Vivien a vezetőtől, majd elindult. Így is történt: a rémült édesanya csupán a következő megállóban tudott leszállni, majd egyből visszament a Hősök terére. Itt szerencsére a nő megvárta Benett-tel, így nem történt komolyabb baj.

Vivien szerint kamerás buszon utaztak, így bizonyítéknak is kell lennie a történtekről, ám bejelentésével a BKK 30 napos határidővel foglalkozik, a lap megkeresésére pedig nem reagáltak.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este: Reszkessetek betörők 3-4 – videók

Teljes filmek magyarul: Reszkessetek betörők 3. Reszkessetek betörők 4. Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of...

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...