19.8 C
Budapest
2023. szeptember. 26. kedd

Botrány a Parlamentben – „Önök ölték meg őket” – Gyurcsány Ferenc közölte: az apja ötször volt börtönben, oda fognak kerülni a kormány tagjai is

Dátum:

Megosztás:

Gyurcsány Ferenc saját apja bűnözői múltjával példálózva vádolta gyilkossággal és fenyegette börtönnel a kormány tagjait, az államtitkárokat és kormánypárti képviselőket. Azt mondta az Országgyűlés mai ülésén, hogy ha az ő apját elvitték pár tízezer forintért, akkor a kormány tagjait és vezetőjét is el kell vinni, mert szerinte ők felelősek a koronavírus járvány halálos áldozataiért.

Mikor a világ legbotrányosabb haláladatait szolgáltatja Magyarország, akkor sikerült-e az életnek győznie a halál felett, ennek a kormánynak a segítségéből – tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc, aki ezután komoly családi titkával állította párhuzamba a magyar kormány munkásságát.

Mindenki ezt olvassa most!

– Apám négyszer-ötször volt életében börtönben. Aki akarta tudni, az tudhatta. Nem volt egy igazán nagy gazember, csak kicsi, de azt rendesen csinálta – kezdte Gyurcsány Ferenc.

– Miközben van az országnak egy vezetője, aki felelős azoknak a százaknak a haláláért, akik az elmúlt hetekben elmentek. Szülők voltak, gyermekek voltak, hiányoznak valakiknek. foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésnek hívják ezt, vagy még annál is többnek. Önök is aggódnak a sajátjaikért, ismerősökért, rokonokért, értük is aggódott valaki – folytatta a DK elnöke.

– Apámat néhány tízezer forintért pár hónapra lecsukták, anyám keltett 5-6 évesen, hogy megyünk valahova messze Pápától, kiderült, hogy a Váci börtönbe, de ezt már csak felnőttként tudtam meg. Volt bűne, nem kétséges, de önöknek is van? Szerintem van. Nem az a kérdés, hogy most oltással jól állunk-e, szerintem igen. És én is, akit beoltottak, szerintem is flottul ment. A kérdés, hogy korábban mit csináltak? Hogy merték-e vállalni annak a kockázatát, hogy megvédik a magyarokat akár korlátozással, vagy féltek ennek politikai kockázatától, és százak mentek el, mint ahogy ma több mint háromszázan. Önök ölték meg őket!

– Az apám pár tízezer forintért börtönbe ment, önök meg arról beszélnek, hogy két és félmillió embert beoltottak, ami nagyon jó, hálistennek, ez rendben is van. Azt látom, hogy minden jól működik, mikor önök nem avatkoznak közbe és semmi, amikor ez a kormány megpróbál valamit csinálni. Ezért sokkal kevesebbért elvisznek ma valakit. Maguk nem védték meg a magyarokat, hanem hozzájárultak, hogy százak halljanak meg. Szeretnék önöknek valamit mondani: magukat is elfogják vinni, egy év múlva, másfél év múlva, mert hozzájárultak ahhoz, hogy százak haljanak meg, és mi ezt jövőre, mikor győzünk, számon fogjuk kérni és maguknak nem lesz kegyelem – mondta Gyurcsány Ferenc.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Megtette első balatoni útját a Komáromban készült új komp +fotók, videó

Bemutatták a BAHART új, Komáromban készített balatoni flottájának két már össszeszerelt darabját: a Tihany nevű kompot és a...

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...