Hirmagazin
Image default
Külföld

Botrány a német szocdemek nyári buliján, több nőt is bedrogoztak a partin

A párt szóvivője szerint még mindig sok a bizonytalanság. A rendőrségi nyomozás folyamatban van.

Legalább kilenc nőnek partidrogot adtak egy meghívásos rendezvényen, amelyen Olaf Scholz német kancellár és parlamenti képviselők vettek részt – közölte szombaton a Portfolio a német RTL értesüléseire hivatkozva.

Mint írták, Lars Klingbeilt, az SPD társelnökét „sokkolta” a hír.

„Dühít, hogy ilyesmi megtörténhetett egy SPD által szervezett rendezvényen”

– mondta a Die Welt című napilapnak. Hozzátette, reméli, hogy a felelősöket őrizetbe veszik és az ügyet kivizsgálják. Elég nagy az indulat 0ľ fogalmazott az AFP-nek az SPD parlamenti frakciójának szóvivője, megerősítve a Tagesspiegel című berlini lap értesülését.

A berlini rendőrség közölte, hogy a rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt vizsgálódnak miután egy 21 éves nő feljelentést tett „egy politikai párt nyári buliját” követően. A feljelentőnek másnap már nem volt emléke a buliról, ami arra késztette, hogy orvosi vizsgálatot végeztessen és feljelentést tegyen – tették hozzá.

Az SPD elítéli a történteket

Katja Mast, az SPD munkatársa a Twitteren azt javasolta, hogy az érintetttek tegyenek feljelentést. A szóvivő továbbá nem zárta ki, hogy a már bejelentett kilenc esethez továbbiak is csatlakoznak. Az SPD szerda este e-mailt küldött a rendezvényre meghívottaknak, amelyben elítélte a „szörnyű tettet” – írta a portál.

Mint a cikkből kiderült, a kancellárhoz és a képviselőkhöz mintegy ezer ember csatlakozott az SPD hagyományos nyári mulatságán a parlamenti szünet előtt.

A parti a szóvivő szerint belső, meghívásos rendezvény volt. A szóvivő kitért arra is, hogy még mindig sok a bizonytalanság, a rendőrségi nyomozás folyamatban van.

Nyitókép: AXEL HEIMKEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

mandiner

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza