Home Főhírek Külföld Botox miatt zártak ki egy tucat tevét egy szaúdi szépségversenyről

Botox miatt zártak ki egy tucat tevét egy szaúdi szépségversenyről

Kép: termeszettar

Botox miatt zártak ki egy tucat tevét a hagyományos szaúdi tevefesztivál szépségversenyéről.

Kép: termeszettar

A vetélkedőben, ahol a zsűri az ajkak, a pofa, a fej és a térd mérete alapján bírálja el az előttük felvonuló patásokat, egy tucatnyi állat volt, amelyeket a gazdái botoxinjekcióval akartak még vonzóbbá tenni.

A teve Szaúd-Arábia szimbolikus állata. Régen azért gondoztuk, mert szükségünk volt rá, ma hobbiból”

– magyarázta Favzan al-Madi, a zsűri elnöke.

Az egy hónapon át tartó tevefesztivál idén a távoli sivatagból a főváros mellé költözött, a kormány állandó épületet emelt a főbb műsorszámoknak, a versenyeknek és a bemutatóknak, amelyek nyerteseit összesen 213 millió riálnyi (14,4 milliárd forint) díj várja.

A rendkívül konzervatív királyság vezetői reformokkal igyekeznek modernizálni az országot – megnyíltak a mozik, nemsokára a nők is vezethetnek autót –, ám kárpótlásul nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományokra. A fesztiválon büfék és ajándékboltok mellett állatsimogató is látogatható, benne a legmagasabb és a legalacsonyabb tevével, életnagyságú homokból épült teveszobrokat állítanak ki a múzeumban, meg lehet kóstolni a tevetejet és meg lehet érinteni a teveszőr textíliákat. Planetárium mutatja be, hogy járták be a sivatagot tevéikkel az arabok a csillagok állásától vezetve.

Forrás: 888.hu

ElőzőHivatalossá válhat a „harmadik nem” bevezetése Svédországban
Következő„Merkel az európai kormányfők élőhalottja”
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás