Az elmúlt három hétben egy egész seregnyi tapasztalt tévés került az utcára, akinek – lehet, hogy kevesen hinnék – egyáltalán nincs könnyű dolga a munkaerőpiacon.

Boszniában folytatná Vujity Tvrtko
Vujity Tvrtko

Kárász Róbert pénteken tudta meg, hogy nem kell többé bemennie a Mokkába. Azóta alig telt el pár nap, nem is csoda, ha még nem tudja, mihez kezd. A Bors kíváncsi volt, kapott-e valamelyik tévétől ajánlatot.
Nem. Ez a rövid, velős válaszom – nevette el magát Kárász. – Tévétől még senki nem keresett meg. Még azt sem tudom, hogy mit szeretnék csinálni. Először azt döntöm el, hogy civil pályára megyek, vagy maradok a médiában. Most ezerrel dolgozom a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvánnyal.

Az is fontos kérdés, hogy ebben és Robi másik kezdeményezésében mekkora szerepe volt annak, hogy ő rendszeresen szerepel a képernyőn.
Nehéz megítélni, mennyit tett hozzá, hogy televízióztam, de nem hinném, hogy ez a képernyőnek szólt. Akik támogatják az alapítványokat, az ügy fontosságát ismerték fel – magyarázta a tévés.

A lap szerint Vujity Tvrtko neve jobban cseng a piacon, mint Kárászé, a Napló egykori riporterének több ajánlata is van, amit elsősorban az idegennyelv-tudásának köszönhet. A tévériporter anyanyelvi szinten beszél horvátul, szerbül és bosnyákul is, nem véletlen, hogy a délszláv média élénken érdeklődik utána.
Tvrtko nem is titkolja, hogy nyitott a kérdésben, a minap Szarajevóból posztolt képeket a Facebook-oldalára, és ezt írta a fotók alá: „Miért ne lehetnék tévés Boszniában?! Szarajevó, Szerelmem, mit szólsz?” Megkeresték és arról faggattuk, mennyire komolyak a megkeresések, amelyeket külföldi csatornáktól kapott:
Szakmai témákban sokféle beszélgetésem volt, van és lesz is a jövőben. Bár ezekről bővebben még nem beszélhetek, annyit mondhatok, hogy nem feltétlenül Magyarországhoz fogok kötődni, már ami a munkámat illeti.

 

forrás:anna.hu