13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBosszúból feljelentette két magánszemély Orbán Viktor Miniszterelnökünket..

Bosszúból feljelentette két magánszemély Orbán Viktor Miniszterelnökünket..

Bosszúból, kétrendbeli, a vészhelyzet idején, a második ütemű védelmi intézkedések megszegése miatt tett feljelentést két magánember Orbán Viktor Miniszterelnökünk és társai ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon.

Miniszterelnökünket egy miskolci magánember, Heffner Attila jelentette fel, amiért a feljelentő szerint, a kormányfő nem tartotta be az általa aláírt járványügyi rendelkezéseket.

A feljelentés alaptalan, mert a jogszabály egyértelmű! Nem a díszvendég felel a rendezvény szabályszerűségéért!

 

.. Na de nézzük a részleteket!

A feljelentő az Indexnek elmondta: azt sérelmezi, hogy szerinte legalább százan vettek részt Kriza Ákos volt miskolci polgármester temetésén. Annak ellenére, hogy a hatályos járványvédelmi szabályok 50 főben korlátozzák a maximális létszámot.

A kormányrendelet egyértelműen fogalmaz:

 

A 484/2020-AS KORMÁNYRENDELET SZERINT A TEMETÉSEN JELEN LÉVŐK SZÁMA NEM HALADHATJA MEG AZ ÖTVEN FŐT. A VÉDELMI INTÉZKEDÉSEK BETARTÁSÁRÓL PEDIG A RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE, ILLETVE A RENDEZVÉNY HELYSZÍNÉÜL SZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY KÖTELES GONDOSKODNI. 

A Magyar Nemzet információja szerint, a Miskolci Rendőrkapitányság a szabálysértési törvényre hivatkozva visszautasította a feljelentést. (Nagyon helyes! szerk.)

Azt nem tudni, hogy Heffner Attila miért pont miniszterelnökünket tartja felelősnek a létszám túllépéséért.

Szubjektív okok között azonban említette, hogy az egyik barátját, feljelentőtársát, 300 ezer forintra büntették a február elsején a Hősök terén tartott demonstráción, amelyen az üzletek mielőbbi nyitását követelték. Fellebbezésnek helye nem volt. Vagy egyben befizeti a büntetés összegét, vagy 60 napra elzárják. Heffner Attila szerint ez méltánytalan az 51 ezer forintos kisnyugdíjból élő barátjával szemben.

A férfi másik oka pedig az volt, hogy nemrég hunyt el a nagybátyja, aki nagyon híres miskolci zenész volt. Nem tudják eltemetni, mert a család több mint 50 tagú. És a zenekar is legalább ugyanekkora létszámmal venne részt a szertartáson.

Heffner Attila szerint, aki egy egész országot korlátozó intézkedést hoz, nem teheti meg, hogy másoknak az egészségét és biztonságát kockáztassa. Maszk nélkül, egy legalább 100 főt felvonultató szertartáson részt vesz.

EZ NEM FAIR

– mondta a feljelentő.

Heffner Attila hozzátette, nincs benne rosszindulat, de nagyon érdekli őt, hogy mi lesz a miniszterelnök reakciója. Befizeti a büntetést, és elismeri, hogy hibázott, vagy megpróbálja lerázni magáról – tette fel a kérdést. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha a kormányfő aláír egy ilyen rendeletet, akkor azt neki is be kell tartania.

feljelentesorban

Fotó: Heffner Attila

Mondani sem kell, hogy a fenti képről leolvasható linken az égadta egy világon semmi nincs, mi több, ez nem is egy link, hanem .. nem tudni micsoda.. A bosszúálló feljelentő még ahhoz is béna volt, hogy beírja a youtube-linket helyesen a feljelentésébe, ha már arra vetemedett, hogy Magyarország Miniszterelnökét alaptalanul feljelentse! Elképesztő, milyen hülye emberek vannak, de ha hülye valaki, attól még lehetne jóindulatú..

A bosszúálló okostojás, természetesen rosszul tudja, mert Orbán Viktor Miniszterelnökünk nem felelős egy rendezvényen megjelentek létszámáért. A VÉDELMI INTÉZKEDÉSEK BETARTÁSÁRÓL A RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE, ILLETVE A RENDEZVÉNY HELYSZÍNÉÜL SZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY KÖTELES GONDOSKODNI. Hirmagazin.eu

E cselekményével a bosszúálló okostojás, nevezett Heffner Úr becsületsértést követett el Magyarország Miniszterelnöke ellen, és most csak Miniszterelnökünk jóságában, jóindulatában bízhat a bosszúálló feljelentő, hogy egy valós alapokon nyugvó feljelentést ne tegyen Miniszterelnökünk Ő és társa ellen! Hirmagazin.eu

az index alapján,

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work