11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírek„Borzalmas kínok között, a karomban haltak meg” – Fagyállóval mérgezhettek meg két...

„Borzalmas kínok között, a karomban haltak meg” – Fagyállóval mérgezhettek meg két német juhászkutyát Budapesten

Az örökbefogadásnak és a fogyatékosság elfogadásának a nagykövete volt Juve, az a hatéves, háromlábú német juhászkutya, aki a héten pusztult el, miután megmérgezték.

Juve a légynek sem tudott volna ártani, nagy szeretetben, boldogságban élt családjával XII. kerületi otthonában egészen addig, amíg valaki úgy nem döntött: fagyállóval átitatott ételt dob be a családi ház kertjébe. A halálos mérget Juve és társa, a szintén német juhász fajtájú Szofi is megette. Egyikük sem élte túl.

– Hétfő este a munkából hazaérve vettem észre, hogy Juve imbolyog és enni sem volt kedve. Akkor még nem aggódtam, mert jókedve volt, aztán egyszer csak elesett. Hívtam az állatorvost, aki azt mondta, lehet, hogy megerőltette a lábát, mindenesetre vigyük el másnap röntgenre. Megágyaztunk neki a nappaliban, az egyik kisfiam lefeküdt mellé, átölelte és úgy aludtak el – kezdte lapunknak Király Ildikó (50), Juve gazdája. Ildikó háromgyermekes édesanya, harminc éve tart kutyákat, ő maga is állatmentő, a Civilek a Német Juhászokért Alapítvány alapító tagja, emellett egy általános iskolában tanít. Öt évvel ezelőtt vette magához a hányatott sorsú német juhász kislányt.

Ildikó imádja az állatait, a német juhász kutyák mentésében is szerepet vállal Ildikó imádja az állatait, a német juhász kutyák mentésében is szerepet vállal

Juve egy angyal volt, mindenki szerette. A fél ország összefogott érte, amikor levágta a vonat a lábát. Egy hajdúböszörményi menhelyről fogadtam örökbe. Az állatok világnapja előtt minden évben jött be velem a suliba, rendszeresen kirándult az osztályommal, imádták a gyerekek. Érthetetlen számomra, kit zavarhatott a jelenléte. Nem ugatott, esténként bent aludt a másik három kutyámmal együtt. Négyen vannak, pontosabban most már csak ketten. Két nap leforgása alatt elvesztettem a falkám felét – folytatta a könnyeivel küszködve Ildikó.

Juve egy nap után adta fel a küzdelmet, az állatorvosi rendelőben derült ki, hogy vélhetően fagyállóval átitatott ételt ehetett meg. Alig tért magához a sokkból a család, pár órával később jött a következő csapás: Szofi is rosszul lett. Bár ő jobb állapotban volt, kiderült, mindkét veséje súlyosan roncsolódott. Az orvosok esetében az altatás mellett döntöttek.

– Három fiam van, mindig azt mondtam, hogy a kislányaim Juve és Szofi. Borzalmas kínok között, a karomban haltak meg a kutyáim. A gyerekeim, a férjem és a másik két kutyusunk, Maci és Bubu is gyászolja őket – mondta Ildikó, aki megtette a feljelentést, a férje pedig térfigyelő kamerákat szerelt fel házuk udvarára.

A BRFK állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozást. Gyanúsított egyelőre nincs az ügyben.

Figyeljük a jeleket!

A fagyállónak télen szezonja van, így az állatorvosok sajnos az év ezen időszakában rendszeresen találkoznak hasonló esetekkel. A fagyállófolyadék rendkívül édes, így a kutyák képesek önmagában is meginni, leggyakrabban az állatkínzók fagyállóba áztatott hússal, táppal mérgezik meg az ebeket. A megmérgezett állatoknál egy-két nap múlva jelentkeznek a tünetek, amelyek a részegséghez hasonlóak. A fagyálló mértékétől is függ, hogy a kutya élete megmenthető-e fogyasztás után.

Így előzhető meg a baj

Az énkutyám.hu oldalon azt tanácsolják: tanítsuk meg a kutyának, hogy ne fogadjon el idegentől ételt. Bár a kutya fajtájától, egyéniségétől függően ez nem mindig működik, vannak azért olyan esetek, amikor életet menthet. De megtaníthatjuk házi kedvencünknek azt is, hogy csak parancsra egyen. Ezt a főétkezésnél kell bevezetni.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem