Home Sport Sporthirek Borsodnádasd Rally Csigollyal

Borsodnádasd Rally Csigollyal

Borsodnádasd Rally 2016.09.03-04.

Interjú Balogh Balázs „Csigoly” rally versenyzővel az Integra Borsodnádasd Rally előtt.

Borsodnádasd Rally Csigollyal

Borsodi pilótaként milyen emlékeid vannak az Ózd Rally-ról és az azt megelőző Prológról?
– Mindig nagy örömmel indulunk ezen a versenyen, közel áll a szívünkhöz. Négy évvel ezelőtt indultam először ezen a versenyen, pont a születésnapommal egybe esve, az akkori csapat, rendezőség és versenytársak is megleptek pár dologgal. Ezért is nagyon kedves emlék számomra ez a verseny, rally pálya. Talán itt csöppentem bele teljes egészében ebbe a társadalomba. A verseny napján és a prológon is nagyon sok néző szokott jelen lenni, jó így autózni, és jó körözni a salakoválon! Mindig jó hangulat teremtődik.

 

Ha már a prológról kérdeztelek, a nézőknek vagy időre fogsz a navigátoroddal autózni?
– Biztos, hogy látványra autózunk! Legalább is igyekszünk majd mindent megtenni hozzá… Nálunk a melóban most volt és van szezon, nagy hajtás, így az elmúlt másfél hónapban esélyünk sem volt versenyautóba ülni. A nyarat nézve ez lesz az első versenyünk és szeretnénk mi is egy kis löketet adni, jól érezni magunkat és természetesen a nézőknek is megköszönni, hogy újra a pályára látogatnak, egy kis örömet okozni nekik.

Borsodnádasd – Balaton oda-vissza háromszor. Gondolom fejből megy már ez a gyors. Van-e kedvenc kanyarod?
– Igen, talán megy már fejből, de természetesen nekem is egy biztos támasz a navigátorom az oldalamon, főleg amikor már a fülembe mondja: „Már túl bolond vagy, vegyél vissza kicsit!” J Be kell vallani, ez néha nagy segítség! Mindegyik kanyar kedvenc, ahol is keresztben tudunk autózni, viszont ki kell emelni a pálya mind két végén lévő visszafordítokat, ahol nagyon sok néző szokott szurkolni, ott tuti mindig lemegy az a bizonyos „vörös köd” és a kézifék is többet dolgozik.

 

Ki fog neked navigálni, és milyen céllal is érkeztek az Integra Borsodnádasd Rally-ra?
– Az éven Danku Mikivel ülünk a kabinban, a mostani versenyen sem lesz ez másképpen. Talán az év közepére teljesen össze szoktunk, kiismertük egymást, és hogy mikor, hogyan tudjuk a másikat segíteni a versenyben, hogy egy jó hétvégét zárjunk. A cél a versenyen, de inkább a hétvégére nézve, hogy a kisebb kihagyás után újra össze tudjunk ülni a srácokkal, a csapattal és ápolni tudjuk az emberi kapcsolatokat, amely háttérbe szorult az elmúlt időszakban. Szóval egy kis iszogatás az estéken, nevetgélés, bulizás, na és egy jó autózás, amely mindenki örömére lehet.

 

A Rallysprintet kiknek és miért tudnád ajánlani?
– Versenyzői szempontból mindenképpen ajánlom a versenyezni akaró fiataloknak és nem fiataloknak egyaránt, hiszen a rallyban szerintem ezeken a sprinteken tanul a legtöbbet az ember, itt a legközvetlenebb a közeg, itt kaphat rengeteg információt és segítséget a rendezőségtől és a többi versenytárstól. Nézői szemszögből pedig ezek a versenyek, ahol a legközvetlenebbül találkozhatnak a rally szeretők a versenyautókkal, a versenyzőkkel s itt érezhetik legjobban a rally feelinget! Lehetőség van akár egy-egy autóba beülni, és a versenyzőkkel váltani pár szót, beszélgetni, vagy akár egy közös fotóra összeállni. Nem utolsó sorban ezeken a rendezvényeken lehet látni a legtöbb „akciót” is J

 

 

Ha hármat kívánhatnál a rallysprinttel kapcsolatban mik lennének azok?
– Az első szerintem, hogy jó idő legyen s nagyon sok néző, akik elégedettek a hétvégével és jól érzik magukat.

A második, hogy mi is ott legyünk s végig érjünk a hat szakaszon épségben a többi versenyzővel együtt. Ne legyen szükség darura!

A harmadik talán, hogy legyen elég italunk és éljük túl az éjszakát.

A verseny Partnerei: Borsodnádasd Város Önkormányzata, Nádasdi Molnárkalács, Reel-Pen Kft., Sarki Söröző Borsodnádasd, Integra, Mojito Lemon, Steelvent, Tóth Attila, Szinva Ép-Szolg, Arann, Miskolc Autóház (Skoda – VW).

 

A rendezvény hivatalos honlapja: www.marbeszak.hu 
A rendezvény partner oldala: www.duen.hu

 

– Hajósi Miklós –

www.hajoka.hu

Exit mobile version
Megszakítás