0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Boris Johnson: Oroszország háborús bűncselekményeket követ el

Dátum:

Megosztás:

A brit kormány ismét kizárta, hogy a Nyugat repüléstilalmi övezetté nyilvánítsa az ukrán légteret, vagy egyéb módon közvetlenül, fegyveresen bekapcsolódjon az ukrajnai háborúba.

Boris Johnson kormányfőt a londoni alsóházban, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni félórájában a Skót Nemzeti Párt (SNP) frakcióvezetője, Ian Blackford kérdezte arról, hogy London támogatja-e Vlagyimir Putyin orosz elnök felelősségre vonását a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt háborús bűnök vádjával.

Johnson válaszában kijelentette:

teljes mértékben kimeríti a háborús bűncselekmény tényállását azoknak a hadianyagoknak a bevetése, amelyeket Putyin rezsimje ártatlan civilek ellen használ Ukrajnában.

Hangsúlyozta: az ICC már bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, és ő biztos abban, hogy ezt a vizsgálatot a brit parlament teljes mértékben támogatni fogja.

A Nemzetközi Büntetőbíróság e hét elején jelentette be, hogy a lehető legrövidebb időn belül vizsgálatot indít annak feltárására, hogy Oroszország elkövetett-e háborús bűncselekményeket Ukrajnában.

Karim Khan, az ICC főügyésze azt írta közleményében: az ukrajnai helyzet eddigi hozzávetőleges áttekintése alapján is megalapozottnak tűnik az a gyanú, hogy Oroszország háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el Ukrajnában.

Chris Bryant, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt képviselője a szerdai alsóházi ülésen azt vetette fel Johnsonnak, hogy jóllehet Nagy-Britannia aláírta az Ukrajna biztonságát és területi épségét szavatoló, 1994-ben kelt budapesti memorandumot, mégsem garantálja ténylegesen Ukrajna integritását.

Válaszában Boris Johnson kijelentette: a nyugati országok nem fognak közvetlen katonai segítséget nyújtani Ukrajnának, és ezt olyan realitás diktálja, „amelyet egyszerűen kénytelenek vagyunk elfogadni”.

A brit miniszterelnök szerint ugyanis ha Nagy-Britannia vagy bármelyik más nyugati ország közvetlen konfrontációba kerülne Oroszországgal, annak következményeit nem lehetne egykönnyen ellenőrzés alatt tartani.

Mindemellett a nyugati fegyveres beavatkozás pontosan Vlagyimir Putyin narratívájára játszana rá, hiszen éppen az orosz elnök hajtogatja, hogy a konfliktus közte és a Nyugat, közte és a NATO között van, „márpedig mi azt mondjuk, hogy konfliktus közte és az ukrán nép között van” – hangsúlyozta a brit kormányfő.

Ben Wallace brit védelmi miniszter szintén elvetette szerdai nyilatkozatában egy olyan ukrajnai repüléstilalmi övezet kialakítását, amelyet a Nyugat érvényesítene fegyveres erővel. Ezt az elmúlt napokban több ukrán közéleti személyiség is kérte.

Wallace a BBC közszolgálati rádiónak nyilatkozva azonban kijelentette: egy ilyen repüléstilalmi zóna deklarálása óhatatlanul ahhoz vezetne, hogy a NATO légi erejének orosz harci gépeket kellene lelőnie nyílt légi összecsapásokban, és

ez az ukrajnai konfliktus komoly mértékű eszkalációjának kockázatával járna.

Hozzátette: a repüléstilalmi övezet kialakítása éppen az orosz inváziós erőket juttatná hadszíntéri előnyhöz, hiszen ebben az esetben az ukrán légierő sem tudna harci tevékenységet folytatni.

A brit védelmi miniszter kijelentette: az Ukrajnára mért orosz csapásokat elsősorban nem az orosz légierő, hanem mindenekelőtt rakétaegységek és nehéztüzérségi alakulatok hajtják végre, és ezekre nem lenne hatással repüléstilalmi övezet kijelölése.

Nyitókép: MTI/AP/Brit parlament/Jessica Taylor

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...