Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Bontsa a vonalat! – Még intenzívebb kampány indult az unokázós csalók ellen!

Magasabb fokozatba kapcsolva újraindult a Pest megyei rendőrök által megálmodott és megvalósított, az unokázós csalások visszaszorítására, megelőzésére indított program.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Bontsa a vonalat!” kampányát az úgynevezett unokázós csalások megelőzésére, megszakítására hívták életre 2019. február 1-jén. Leggyakrabban közlekedési balesetre, sérülésre, az állítólagos kár megfizetésére hivatkozva – sokszor síró hangot imitálva – igyekeznek az elkövetők pénzt, vagy más értéket kicsalni szépkorú áldozatuktól.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a megye 13 rendőrkapitányságának munkatársai a közel másfél éve zajló programsorozat offenzív újraindítását kezdték meg egyidőben 2020. július 6-án.

A kampány célja nem változott, minél több potenciális sértettel megismertetni a csalási módszert és tanácsokkal segíteni az időskorú korosztály tagjait.

Az eddigi tapasztalatok szerint Pest megye illetékességi területén az unokázós legendával elkövetett csalások tekintetében – köszönhetően az eddig végzett tevékeny és hatékony bűnmegelőzési munkának is – csökkenő tendencia figyelhető meg. A változás a kísérleti szakban rekedt csalások vonatkozásában a legszembetűnőbb. Az idősek együttérzésére, jóérzésű hiszékenységére alapozó próbálkozások továbbra is előfordulnak, azonban egyre több kísérletezés hiúsul meg a vonal bontásával sértetti oldalról.

police / Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: Otthoni droglabort számoltunk fel! .. Köszönjük rendőreink áldozatos munkáját! – képek, videó (18+)

Géza

Elfajult a Pride-tüntetés: Szabó Bálint át akarta úszni a Dunát, végül rendőreink mentették ki és újra kellett éleszteni.. – videó (18+)

Géza

Figyelem! Eltűnt a 17 éves Vidák Naomi Zseraldina! Rendőreink a lakosság segítségét kérik! .. Oszd meg, segítsük ezzel is a leány felkutatását!

Géza